Kapcsolatoktól a szingliségig, szingliségtől a párkapcsolatig 3.rész

Kapcsolatoktól a szingliségig, szingliségtől a párkapcsolatig 3.rész

Az életünk arról szól, hogy egyik végletből a másikba esünk, hogy aztán végre megtaláljuk az arany középutat. Számomra a szingli lét is egy ilyen történet volt. Az elején kifejezetten utáltam egyedülállónak lenni. Úgy éreztem tőle, hogy ez is csak azt fémjelzi, hogy mennyire nem kellek senkinek. Gúnyolódásnak éltem meg minden szerelmespárt, aki épp szembe mert jönni velem az utcán. Mintha magamtól nem tudnám, mi az, ami nekem nincs, nekik pedig megvan!

Készpénznek vettem, hogy csak azért mert a külvilág felé eljátsszák a szerepüket, hogy milyen boldogok együtt, az tényleg úgy van akkor is, amikor hazamennek és két külön életet élnek, egymástól teljesen függetlenül. Azt kívántam bár nekem is lenne az, ami nekik már megvan!

Fotó: geralt

Őrülten vágytam arra, hogy végre nekem is legyen egy párom, akit nekem teremtettek és akinek engem teremtettek. És minden nappal, minden eltelt héttel, hónappal és évvel, egyre szomorúbb lettem. Még mindig nem volt senkim, még mindig ugyanott vagyok, ahol a part szakad!

Úgy éreztem, én mindent megteszek annak érdekében, hogy végre bevonzzam az életembe a nagy szerelmet! Nem értettem és fogalmam se volt, vajon mit csinálok rosszul? Nem szerettem egyedül lenni, mert magányosnak éreztem magamat és elhagyatottnak.

Nem volt kihez hazamenni, nem volt kihez hozzábújni és nem volt kitől vigasztaló csókot kérni, hogy enyhítsem a bennem levő ürességet. És ez minden nappal csak rosszabb lett. Persze voltak jobb napjaim, amikor kevesebbet gondoltam erre az egészre, de összességében ilyenből kevés akadt.

Meg kellett értenem, hogy kívülről senki nem fogja tudni ezt megoldani, mert egyedül az én dolgom, hogy a saját érzelmeim felett kiigazodjak és átalakítsam azokat. Mert képes vagyok rá.

Azért utálunk szinglinek lenni, mert valójában nem merünk egyedül lenni saját magunkkal. A saját gondolatainkkal, érzelmeinkkel és bánatunkkal. Nem szeretünk saját magunk társasága lenni, talán azért, mert nem szeretjük magunkat, nem fogadjuk el azt, akik vagyunk, vagy azért, mert már marhára unjuk a saját gondolatainkat. Nem tudunk magunkkal mit kezdeni. Elgondolkoztál már valaha azon, ha ez tényleg így van, vajon mi a fenét gondolhatsz, amit ennyire nem akarsz hallani?

Fotó; Free-Photos

Ne félj a saját gondolatid súlyától, helyette inkább tanuld meg értelmezni és kiismerni saját magadat.

Azért vagy magányos, mert fogalmad sincs, mire van igazából szükséged.

Ha tudnád, nem éreznéd magad egyedül. A válasz erre a kérdésre sose az lesz, hogy azért vagyok magányos, mert nincsen párom. Mert nincs az életemben ez vagy az. Azért vagy magányos, mert te nem vagy a saját életedben. Te vagy az, aki nem érti, hogy a lelkének szeretetre van szüksége, de nem másoktól, hanem saját magadtól! Te beleszeretnél saját magadba? Ha a válasz továbbra is: nem, ajánlom ezen sürgősen kezdj el gondolkodni. Miért nem? Ha ez után a kérdés után megint arra jutsz, hogy a külsőd a probléma, akkor ismét zsákutcában vagy. Ez csak egy kifogás, egy pajzs ha úgy tetszik, amit magad elé tartasz minden alkalommal, amikor felteszed magadnak ezt a kérdést azért, hogy ne keljen szembenézned a valódi problémáddal.

Szinglinek lenni, az nem erről szól. Az nem egy katasztrófa és nem is egy életre szóló, részeges, csajos buli.

Mindkét eset a kompenzálásról szól, csak ismét a két végénél fogva meg a dolgot. Az egyikkel és a másikkal is taszítom a párkapcsolatot. A féktelen bulizás és a partnerek folyamatos váltása is ugyanerre a problémára utal, csak a megélésben van változás. Azok, akik így próbálnak meg kibékülni az egyedülléttel, bizonyítani szeretnék saját maguknak, hogy igenis elég jók ahhoz, hogy bárkit megkaphassanak. Hogy egyáltalán elég jók ahhoz, hogy kelljenek. Mert szintén nem bíznak saját magukban, nincs önbizalmuk és alulértékelik saját magukat. Azt várják, hogy mások hódolása megadja nekik azt a szeretetet, amire vágynak. Másoktól várják a megerősítéseket, ahelyett, hogy mernék megismerni saját magukat, nem csak felületesen, hanem minden szinten. Kontroll alatt tartják a kapcsolatokat, mert így biztosak lehetnek benne, hogy nem fogja elhagyni őket senki. Vagy éppenséggel kapcsolatfüggők, de nem teszik bele magukat a kapcsolatba pontosan azért, hogy ne sérüljenek.

Pedig szinglinek lenni, az olyan mintha megépítenéd a házad alapját. Ha már csak annyit teszel, hogy hajlandó vagy értékelni saját magadat, már azzal leraktad az alapot. Arra fog ráépülni az önelfogadás, az önszeretet, hit, bizalom, magabiztosság. Ezek lépcsők, amiket nem tudsz egyszerűen csak átugrani. Mert a következő emeletre se fogsz tudni úgy feljutni, hogy közben ne keljen felmásznod az oda vezető lépcsőfokokon.

A szingliség fog neked olyan körülményeket teremteni, ami tökéletesen lehetővé teszi saját magad megismerését.

Fotó: TheVirtualDenise

Kapcsolatban lenni valakivel, az könnyű, hiszen nem tekintünk rá olyan nagy dologként. Nem is feltétlen azért vagyunk benne, mert a másikkal képzeljük el az életünket, vagy mert annyira mélyen szeretjük őt. Az ezután következő szingliség az a stáció, ahol nagy valószínűséggel teherként éljük meg magát az egyedüllétet, az a rész, ahol utáljuk, hogy egyedül vagyunk és mindent nagyon egyféleképpen látunk. Emberként és érzelmileg beleragadva a korábbi és a mostani életünk eseményeibe, érzelmi karmakerekébe. De ezek az önismeret tökéletes kezdőlökései. Mert mindegy ez a két stáció hogyan váltja egymást és hányszor, ebből a kettőből lesz egyszer és mindenkorra végül eleged. Ez lesz elég fárasztó és elég rossz ahhoz, hogy ki akarj szállni belőle. Elkezded leszűrni a lényeget, azokat a felismeréseket a saját reakcióid felett, amikre sikerült rálátnod a tapasztalások következtében.

Így fogsz eljutni ahhoz a szingliséghez, ami már emel és ami végső soron el fog vinni téged a párkapcsolatig. Ebben a szingliségben fogod magad ténylegesen megismerni, hogy ki is vagy valójában, mi mindennel van megoldandó problémád, mi az ami már megy, mit kell még gyakorolnod, hogy igazi szeretésben legyél saját magaddal. Önbizalmad lesz a saját szavaidban, tetteidben és egyáltalán abban, aki te magad vagy. Ez a fajta önbizalom nem bántó, mert olyan mélységes ősbizalomból táplálkozik, amit már nem kell nagy hangon hirdetni a külvilág felé. Ez lesz az a pont, ahol már nem fogsz várni mások megerősítésére, mert tökéletesen tisztában leszel a saját képességeiddel és a saját teljesítményeddel. Kiegyensúlyozottá válsz és a szingli létet is a maga teljes örömében fogod tudni megélni. Ami addig fájdalmas egyedüllét volt, az most átalakul én idővé, amikor csak saját magaddal törődsz és élvezni is fogod a csendet a saját gondolataiddal. Ez persze nem azt fogja jelenteni, hogy egyáltalán nem szeretnél egy társat, hanem azt, hogy nem fog bántani, hogy pillanatnyilag nincs. Mert nem lesz baj azzal, ha nincs, hiszen ez az állapot ugyanolyan kielégítő és örömet hozó, mint a másik. Egy teljesen új szintje ez a létezésnek, ahová olyan természetes könnyedséggel fog betoppanni a másik fél, hogy szinte észre se fogod venni, ő meg honnan pottyant hirtelen ide?

Mert a párkapcsolatban már ketten vagytok. Az, hogy kapcsolatban vagyok, jelenthet bármit és semmit. De a párkapcsolatban már benne van a két fél, egy, közös kapcsolata. És csak két kiegyensúlyozott embernek lesz harmonikus kapcsolata. Ez nem azt jelenti, hogy sose lesznek összeszólalkozások, vagy félreértések, hanem azt, hogy már kezelni tudjátok őket. Mert képesek vagytok arra, hogy mindketten felismerjétek a valós érzelmeket és őszintén tudjátok megosztani a másikkal. Erőszakmentesen, szeretettel fordulva egymás felé.

Fotó; silviarita

Mint ahogyan az életbe, úgy az egyedüllétbe se kell belepusztulni. Az egész pusztán választás kérdése. Választhatom azt, hogy inkább magamat sajnálva és a saját életemből kivonulva mosom kezeimet és közben azon panaszkodok, hogy mennyire rossz nekem! Nincs ezzel semmi probléma, ezt választani ugyanannyi jogom van, mint bármi mást! De esetleg választhatom azt is, hogy utána megyek a problémáimnak és szembenézek a félelmeimmel és azoknak a valós okával. Választhatom a boldogságot és választhatom a harmóniát. Senki kívülről nem fogja neked azt mondani, hogy márpedig te ezt nem választhatod! Egyedül te vagy az, aki befolyásolni tudod az életed alakulását! A történések felett úgy tűnhet, hogy nincs hatalmad, de a saját reakcióid felett van!

A boldogság alanyi jogon jár mindenkinek.

De a boldogságot nem úgy fogod megkapni, hogy éppen osztogatják az utcán, vagy úgy hogy belép az életedbe a hőn áhított társ.

A boldogság egy energia, ami ott örvénylik benned, mindenkiben. Neked csak annyi a dolgod, hogy meglásd az életben a szépséget, magát az életet, ami folyamatosan körülvesz.

Persze, egy szuper sportautó is nagyon boldoggá tud tenni, de még ennél is nagyobb örömet tud adni az, ha beleengeded magadat a létezésbe és az öröm energiáját a saját tested részévé teszed, nem pedig különálló anyagként kezeled.

Az energia idomul a testhez, ezáltal úgy tudod formálni, ahogyan az neked tetszik. Képes vagy arra, hogy a saját részedként kezeld. Mindenki képes rá. Azokra a dolgokra, amikről úgy gondoljuk, hogy képtelenek vagyunk, valójában tökéletesen képesek vagyunk. Kizárólag a saját elménk és hitrendszereink korlátoznak benne. Semmi több. Nincs olyan, hogy lehetetlen. Csak olyan, amiben nem merek tiszta szívvel és őszintén hinni.

Szeretettel:

Anita

Konzultálni szeretnék

Hallottál már a BogBag biopamut zsákokról, szatyrokról és a méhviaszos szalvétákról? Szerintem óriási találmány és még környezetbarát is

Hallottál már a BogBag biopamut zsákokról, szatyrokról és a méhviaszos szalvétákról? Szerintem óriási találmány és még környezetbarát is

BogBag, azaz rendes polgári nevén Lay Boglárka, a környezettudatos zsákjairól, szatyrairól illetve méhviaszos szalvétáiról híres. Elkötelezett híve annak, hogy csökkentsük a háztartási szemetet, illetve, hogy ahol lehet, újrahasznosított termékeket használjunk. Eddig titkos volt, de most már publikussá válik, Bogival mi is készülünk egy közös tervvel. Hamarosan megjelenik könyvünk és a hozzátartozó 28 lapos memória kártya. Bogbag zsákokba is fogjuk csomagolni, amely választható opció lesz megrendelésnél. Számunkra nagy boldogság, hogy Bogi elvállalta a gyártását, így biztosak lehetünk abban, hogy minőségi munkát kapunk Tőle, illetve szeretettel készül.

Mikor indítottad el Bogbag vállalkozásodat? Mivel foglalkoztál előtte?

Hú, elég sok mindent csináltam az elmúlt 25 évben, de semmi nem volt hiába, mindenből igyekeztem tanulni, fejlődni, tapasztalatot gyűjteni. Imádtam olvasni gyermekkorom óta, így nem volt kérdés, hogy érettségi után könyvtáros legyek majd. Imádtam ott dolgozni, az a hangulat, az emberek és persze a könyvek egy olyan elképesztő miliőt teremtettek, amit nem lehetett megunni. Izgalmas volt megismerni az embereket, beszélgetni velük irodalomról, zenéről, filmekről vagy az élet apró történéseiről, sok barátság született a könyvtárban, amelyek ma is tartanak.

Fotó: Bné Erdélyi Diána

Később voltam diszpécser, könyvelő, dolgoztam piackutatóként és telefonos ügyfélszolgálaton, megfordultam kis cégnél és nagy multinál is, de mindig úgy éreztem valami nem az igazi. Örök álmodozó vagyok, aki sose bír nyugton maradni, mindig csinálok valami újat, mást, szeretek tanulni, új dolgokat kipróbálni. Rájöttem, hogy szeretnék a magam ura lenni minden téren, így 2017. októberében létrejött a BogBag.  Igyekszem egyedi dolgokat készíteni biopamutból, amik színesek, derűt sugároznak és nem tucat termékek.

Mi volt az motiváció, ami meghozta a vállalkozói kedvedet? Miért pont a Bogbag zsákok, szatyrok gyártására esett a választásod?

Gondoltad volna, hogy mivel a műanyagok lebomlása több száz év, ezért a Földön jelenleg az utolsó gramm műanyag is itt van, amit valaha gyártott az ember?!

Hogy a lebomló műanyag többsége valójában nem bomlik le, hanem apró mikroműanyagra, mikrodarabkákra esik szét, a vizekből bekerülnek a táplálékláncba, és előbb-utóbb ránk is hatással vannak?!

Szeretném, ha az emberek felismernék, hogy a környezettudatos életmód, nem luxus, nem egy múló divat, hanem egy életforma.

Sok felnőtt még mindig nem tartja lényegesnek, sőt nyűgnek érzi szelektíven gyűjteni a szemetet, felhagyni az egyszerhasználatos nejlon használatával.

Egyszerűbb letépni az újabb nejlonzacsit – amit kb. addig a pár percig használunk, amíg beletesszük az élelmiszert, de utána több száz év, mire lebomlik – mint előrelátóan vinni magunkkal 1-2 pamutszatyrot. Pedig ez sem bonyolult, csak eleinte kell rá odafigyelni, aztán megszokássá válik.

Biopamutból kezdtem el olyan egyedi termékeket készíteni, amelyek kiváltják a folpackot és alufóliát, környezetbarátok, nem tartalmaznak műanyagot, többször használhatóak, megfizethetőek. Ha a biopamut termékeimmel én is hozzájárulok ehhez a folyamathoz, az nagyon jó érzés.

Hogyan tudod összeilleszteni a magánéleteddel a vállakozást?

Szerintem a társadalomnak még mindig nehéz elfogadni azt, hogy attól, hogy anya otthon van, anya még dolgozik. Sokszor kreatívnak kell lenni, hogy minden működjön, de sokat segít a férjem és az édesapám is a gyerekekkel kapcsolatos teendőkben. Reggel útnak indítom a családot, utána napközben alkotok, intézem a cég dolgait, délután megyek a gyerekekért az iskolába, útközben bevásárolunk és lefekvésig együtt vagyunk. Ilyenkor igyekszem leginkább anya lenni, csak velük foglalkozom és ha lefeküdtek, utána szoktam megint dolgozni még általában éjfélig.

Voltak – e nehézségeid a kezdéskor?

Szerintem, ha bármelyik vállalkozónőt megkérdezed, aki egyben anya is, 100%, hogy azt mondja az idő a legnagyobb problémája. Nehéz minden szinten teljesíteni, mint vállalkozónő, mint anya, mint feleség, mint házvezetőnő, mint szakács és beleférjen a 24 órába egy kis énidő is. Na ez az, amit nekem is sokszor nehéz megvalósítani, de lassan sikerül megtalálnom az egyensúlyt, remélem.

Ami még nehézség volt, hogy nem volt kellő szakmai tudásom és pénzem se, hogy megfizessem a szakembereket, így sok mindent nekem kellett megtanulni.

Milyen széles a termékpalettád?

Vannak állandó termékeim és szezonálisak is. Már készülök őszi és téli szezonális termékekkel, mint a fűszerekkel illatosított textil szaloncukrok vagy az egyedi, névre szóló mikulás zsákjaim, amiket aztán minden évben újra elő lehet venni.

Ezen kívül vannak a pamut szatyraim a BogBagek, amik trendi mintásak, moshatóak, összehajthatóak, kis helyen elférnek a női táskában így nincs szükség egy újabb nejlon szatyorra.

A BogPack egy természetes és környezetbarát méhviaszos textilszalvéta, ételcsomagoló, mely lemosható és újrafelhasználható. Nemcsak mutatósak, hanem alternatívái az egyszer használatos folpacknak és alufóliának.

Tépőzárral vagy gombbal, és egy darab zsinórral tökéletesen záródik. Abban is más ez, mint pl. egy műanyag doboz, hogy a mérete szabályozható, illeszkedik a benne lévő élelmiszer nagyságához.

Gyerekeknek is készítek kispárnákat, tornazsákokat. Náluk kifejezetten fontos, hogy biopamutot használjak. Vannak péksüteményes és zöldséges zsákjaim is több méretben és mintával, illetve az abszolút kedvenc a frissentartó kenyeres zsák.

Mik a közeli és távoli céljaid?

Bevallom ennyire konkrétan nincs megtervezve a jövő. 🙂 Folyamatosan fejlődik a cég és vele együtt én is, ez alatt az egy év alatti is hosszú utat tettem meg, és büszke vagyok arra, amit elértem a termékeimmel. Ahogy változik a világ, úgy változom én is és a vásárlók igényei és a termékeim is.

Közben offline térbe is kiléptem nyáron, jelen voltam több rendezvénye, vásáron (pl. Biopiac, Tihanyi Biobúcsú és Kiskertpiac). Rendszeresen járok a Kiskertpiacra, itt már fixen megtalálható vagyok minden hónapban és szeretnék a jövőben is mindig ott lenni.  Imádom a vásárokat, iszonyatosan elfáradok estére, de egyben hatalmas élmény is egy ilyen nap. Sok kapcsolatot lehet kiépíteni a vásárlókkal, és van idő beszélgetni is velük; akik rendszeresen adnak új ötleteket, inspirálnak.

Idén lesz még pár karácsonyi vásár is, ahol jelen leszek (a weboldalon megtalálhatóak a megjelenéseim), illetve most először a Csak a Mentes Karácsonyi Vásáron is, ami egy hatalmas kihívás nekem, hiszen több ezer ember fordul meg egy nap alatt a rendezvényen.

Milyen tanácsot adnál annak, aki most indít vállalkozást?

Higgyen, bízzon önmagában. Abban, amit csinál. Legyen elég kezdő tőkéje, mert először csak viszi a pénzt a vállalkozás. Egy vállalkozást csak szívvel-lélekkel lehet csinálni. Én egy személyben vagyok cégvezető,  anyagbeszerző, tervező, varrónő és csomagoló. Ami pénz bejön, azt visszaforgatom a vállalkozásba.

Megosztanál néhány olyan tippet, amivel a nőiességünket tudjuk emelni?

Használjunk természetes kozmetikumokat, illetve készítsünk házilag. Keverjünk össze tengeri sót egy kis aroma olajjal, a világ legjobb lábradírja, amitől pihe-puha lesz a lábfejünk. Szeressük önmagunkat, mindig legyen időnk önmagunkra, legyen napi szinten legalább 5 perc “énidőnk” ami csak rólunk szól, lehet az egy bögre tea vagy kávé, vagy pár oldal egy könyvből vagy akár egy rövid séta, de ez az idő csak a miénk legyen és nevessünk sokat és aludjunk legalább 7 órát 🙂

Köszönöm Boginak a beszélgetést.

A Bogbag termékeit ITT tudod megtekinteni.

A Bogbag facebook oldalt ITT találod.

Szeretettel, Anita

Cikk szerzője: Hidvégi Anita

Lehet nemet mondani. Milyen lenne így élni? Az első lépést már ma megtehetjük. – Stern Szilvi tréner a beszélgetőtársam.

Lehet nemet mondani. Milyen lenne így élni? Az első lépést már ma megtehetjük. – Stern Szilvi tréner a beszélgetőtársam.

Lehet nemet mondani… – hallom Szilvi szavait 2015.-ben a Kristálycsakra Lélekgyógyász Akadémián. Erre felkaptam a fejem – nemet mondani? – sokszor én kifogásokat kerestem a nem helyett…

Szilvi mutatta meg, hogy miként lehet nemet mondani úgy, hogy másokat ne bántsuk meg.

Fotó: Stern Szilvi

1. Mi ez a módszer? Miben segít ez nekünk? 

Számomra az Együttműködő, vagy Erőszakmentes Kommunikáció (EMK) használata olyan, mintha lenne egy bölcs jó barátom, aki mindig elérhető. Jelen vagyok egy tudatos, minőségi figyelemben. Könnyebben megértem mindazt, ami bennem, valaki másban, vagy egy helyzetben történik. Ezért képes vagyok magamat, mást, vagy a helyzetet új, valamint több nézőpontból is látni, így egyre szabadabban dönthetek. Helyreállíthatom, ha elveszett a bizalom: akár magamban, akár másban, vagy az életben.

Megláthatom, hogy van választásom!

Eldönthetem, mire irányítom a figyelmemet, mit szeretnék erősíteni a világban, és mit tehetek az aktuális helyzetben. A személyes felelősségemet felvállalhatom, egyúttal elengedhetem azt, ami nem az enyém. Megszüntethetem a túlvállalást, ami abból fakad, hogy akkor is igent mondanék, ha az nem szívből jön, vagy kényszeresen erőn felül adnék. Felismerhetem a berögzült szokásaimat, azok hatásait az életemben, és ha szeretném, változtathatok rajta. Ha egyedül nehéz, kérhetek segítséget. Visszanyerhetem az erőmet, az egészségemet.  A meglévő kapcsolataim minősége javulhat. Ha egy helyzet, vagy kapcsolat már nem hoz jót senkinek, eltávolodhatok. Új emberek, helyzetek jöhetnek, amik szebbé tehetik az életünket 🙂

2. Anno, mikor találkoztunk „még” pénzügyi szakemberként dolgoztál mi indított arra, hogy tovább fejleszd a tudásod egy teljesen más területen? 

Saját életemben kialakult nehézségek, belső- és külső konfliktusok, és betegségek késztettek a változásokra. Útközben annyi erőt, gyógyulást, fejlődést éltem meg, ami tovább lendített az önismeretben. Sokáig munka mellett tanultam, és rátaláltam néhány hobbimra, amikbe úgy beleszerettem, hogy mind a mai napig gyakorolom. Ilyen pl: a körtánc, a kórusban éneklés, és a csikung egy fajtája. Az EMK pedig megkoronázza bennem mindazt, amit eddig tanultam, és tapasztaltam. Ezzel párhuzamosan tanultam lélekgyógyászatot, így egyre több oldalról tudtam kapcsolódni magamhoz, és másokhoz is.

Egyre több visszajelzést kaptam arra, hogy amiket adni tudok, az mások életét képes szebbé tenni, megkönnyíteni.

Felismertem, hogy az emberekkel való foglalkozás, kapcsolódás, sokkal inkább lelkesít, inspirál, mint amit eddig csináltam.

Fotó: Stern Szilvi

3. Többféle technikát ismersz. Hogyan tudod ötvözni őket? 

Hiszem, hogy a fizikai, az érzelmi, valamint a szellemi vagy mentális minőség külön-külön is, és együtt is fontos.  Ha a megértés, a tisztánlátás, a tudatosság épp a fejlesztendő, arra csodálatos az EMK módszere, szemlélete. Ha a felismerések bármilyen érzelmi elakadásra utalnak, ahhoz a lélekgyógyászati módszerek, vagy egy teljes jelenlétben történő, empatikus figyelmen alapuló segítő beszélgetés adja a biztonságos teret. Átgondolhatjuk az életmód, a táplálkozás, a mozgás, vagy a kapcsolatok állapotát, és megtehetjük a lehetséges lépéseket a gyógyulásért, a fejlődésért. Rendszeresen tartok hetente 3 alkalommal kis csoportban egy kíméletes, de hatékony edzést, jóga és csikung elemekkel, légzéstechnikákkal egybekötve. Természetesen egyénileg is lehet edzeni, ha pl. fizikai nehézségek, testi problémák állnak fenn. Van úgy, hogy érintésre, fizikai kezelésre lehet szükség. Ilyenkor a kézi masszázs, a hangtál, és a csengettyű hangrezgéseivel segítem a folyamatot. A testünk sejtjei minden információt eltárolnak, amit valaha átéltünk. Különösen a  kisgyerekkorban keletkező érzelmi traumák, problémák oldódhatnak a szeretetteli érintéssel végzett kezelések, terápiák segítségével.  Az általam kínált “csomag”: amire épp szükség van, a fent említettek közül külön-külön, vagy kombinálva. Testileg, érzelmileg, szellemileg.  Fontos azonban: a változásban én csak segítem, kísérem a másik embert.

A lényeg az, ki mennyire tud, akar változni, és mit tesz magáért. 

4. Mi a specialitásod? 

Azt mondhatnám: a sokoldalúság, a tudatosság, a nyugalom, az elfolgadás, és a rugalmasság 🙂  Szinte minden helyzetre találhatunk valami megoldást, ami épp elérhető.

5. Mi motivál segítőként?

Az önzőségem 🙂 Hiszem, hogy minél több egészséges, boldog, tudatos ember él a környezetemben, annál szebb-jobb az élet a számomra is 🙂

Egyetértek Gandhi szavaival:

“Légy te a változás, amit a világban látni szeretnél”.

Törekszem rá, hogy a saját életemben megvalósítsam ezt.

6. Hogyan kezdtél el tanítani? 

Alkalmazottként dolgoztam egy cégnél, ahol bőven voltak kommunikációs problémák. A vezetőség azt kérte: keressünk megoldásokat, hogy ki mivel tudná jobbá tenni a munkahelyi kommunikációt, és az együttműködést. Ez a kérés inspirált arra, hogy javasoljam, tartanék EMK tanfolyamot azon kollégáknak, akik erre nyitottak. Egy rövid bemutató után beleegyeztek, és elkezdődtek az első csoportos foglalkozások. Azt éltem meg, hogy a résztvevőknek, és nekem is felismeréseket, erőt, nyugalmat, és felszabadultságot hozott a közös munka. Igazán ekkor kezdtem még mélyebben átlátni, és főleg élni az EMK világát.

A lélekgyógyász iskola elvégzése után, lehetőséget kaptam, hogy egy fesztiválon tartsak programot én is. Az egyik téma az EMK volt. Ezeken részt vett a Kristálycsakra Lélekgyógyász  Akadémia vezetője is. Elmondása alapján úgy látta, az EMK összecseng mindazzal, amit az iskola képvisel. Felkért, hogy innentől a tanmenetbe illesszük be, és ha vállalom, tanítsam. Elismerést, közös értékrendet, és lehetőséget kaptam ebben a felkérésben, így boldogan elvállaltam. Azóta ott is tanítom az EMK-t.  Hálás köszönettel gondolok sok emberre, akik társaim, tanítóim. Két embernek máig nagyon sokat köszönhetek: az EMK tanításhoz való felkészülésben Szentpéteri Julianna, a lélekgyógyászathoz pedig Pusztai Orsolya segített az utamon. Úgy gondolom, hogy aki emberekkel foglalkozik, vagy erre készül, annak nagyon fontos, hogy képes legyen a tudatos jelenlétet úgy megélni, hogy saját magában, és másokban is észrevegye az aktuális állapotot, és tudja kezelni azt a folyamatot, ami éppen zajlik. Egyénileg változó, hogy ez mennyi tanulással, gyakorlással, és önismereti munkával érhető el.

Nincs kétségem afelől, hogy ebben folyamatosan fejlődhetünk, gondolom, amíg élünk.

Fotó: Stern Szilvi

7. Nőként, hogyan kezeled a kihívásokat? 

Nőiesen 🙂

Az EMK megtanított többek között arra is, hogy az erő nem erőszak, és a konfliktusokat nem kell kikerülni, mert mindig van lehetőség valami megoldásra, ha megvan bennem a szándék erre. Van, hogy kérek, és elfogadok segítséget. Van, hogy én adok támogatást, figyelmet. 

Meditálok, zenét hallgatok, énekelek, mozgok, sírok, nevetek, és a hozzám legközelebb állókkal megosztom, ami bennem él. 

Erőt merítek a szépségből, ami körülvesz, és ha már kihívás, inkább a lehetőségekre figyelek, mint pl. arra, hogy mi a hiba. Mára kialakult az a készségem, hogy ha benne is vagyok egy folyamatban, ami fáj, vagy zavar, közben megmarad a kapcsolat a tudatossággal. Velem marad a figyelem, és a szándék, hogy megértsem az üzenetet, és megtaláljam a lehetséges megoldást. Ez tanulható. Gyakorlati megoldást kaphatunk rá többek között az EMK módszertanából is.

8. Hogyan változtatta meg az életedet az EMK, és a többi módszer?

Egyszerűbbé, élhetőbbé, nyugodtabbá, szabadabbá, egyúttal bizonytalanabbá, instabilabbá is vált az élet. Töredékére csökkent az olyan helyzetek száma, amiket igazán problémának, konfliktusnak élek meg, mint mondjuk 20 éve. Az időm nagy részében azt teszem, amiben hiszek, amit szeretettel, lelkesen, és örömmel végzek. Amikben látom az élet támogatását. 2 éve egyéni vállalkozóként dolgozom, és egyelőre az anyagi biztonság az alkalmazotti léthez képest sokkal kevésbé kiszámítható. Ezt tudtam, velejár. Ehhez időnként erő, hit, kitartás, és bizalom kell. Más kihívások, nehézségek vannak, mint korábban, nem mindig könnyű.

Összességében mégis csodálatos ez az út!

Mindig megerősít az élet, hogy csak tegyem a dolgomat teljes erőbedobással, mert ez az irány az életet szolgálja.

9. Megosztanál néhány olyan tippet, amellyel nőiességünket tudjuk emelni? 

Ha a nőiességre gondolok, többek között a tisztaság, a harmónia, a szépség, a gondoskodás jut eszembe. Nekem ebbe beletartozik többek között: a testi állapot, ápolt haj, kéz-láb, stb. Az egyéniséghez illő ruházat kiegészítőkkel, a környezet, a kapcsolatokban megélt minőségek.

Egy mosoly, egy tiszta tekintet, egy természetes, könnyed mozdulat is nőiessé varázsolhat 🙂

10. Mi adott erőt, hogy kilépjél a házasságodból?

Az a felismerés, hogy úgy változtunk, hogy már egyikünk sem boldog a másik világában. Úgy gondolom, nem történt hiba, így nincs hibás. Ritkaság, hogy két ember személyisége egyszerre, egy irányban változzon. Nagyon különböző volt az értékrendünk, szinte minden élet területen. Évekig tartott, mire beláttam: ha esélyt szeretnék adni arra, hogy szívből éljek, akkor változtatnom kell, még ha nehéz is. Az volt! A tőlem telhető legtöbb megértéssel, együttérzéssel igyekeztem végigvinni a válás folyamatát.

Furcsán hangozhat, de máig hiszek a szerelemben, és a tartós kapcsolatokban.

Azt gondolom, hogy valaki minél jobban van magával, annál nagyobb az esélye, hogy kapcsolatban is boldog legyen 🙂 Mindkét ember sokat tehet azért, hogy egy kapcsolat a kezdetek után is szebbé-jobbá tegye a benne élők napjait!

11. Ha röviden kellene válaszolnod mi az a pár bölcsesség, amit mindenképpen megosztanál az olvasókkal? 

Fotó: Stern Szilvi

Szeretem a klasszikus mesék bölcsességét 🙂

Az Aladdin című mesében a főhős végig más, több szeretne lenni, mint aki: egy jószívű, de nincstelen kis tolvaj. Varázslattal herceggé válik, megélheti élete nagy szerelmét, és a pompát, de amíg belülről ő sem hiszi, hogy ez igaz, nem tarthatja meg.  Sok küzdelem után, végül saját magát elfogadva, elengedi, amihez ragaszkodott, és felszabadítja igaz barátját, Dzsinit:)

A szultán, látva a saját lánya, és Aladdin igaz szerelmét, felismerésében így szól:

– rossz az a törvény, hogy a hercegnő csak egy herceghez mehet.

–  De hát ÉÉÉN vagyok a szultán!! Megváltoztathatom a törvényt, amit én hoztam. Mostantól a hercegnő ahhoz menjen férjhez, akit megszeret!

Aladdin pedig a nehézségek során valóban egy érett, erős férfivá lett, és amiről lemondott, megkapta. A hercegséget, és a szerelmet is 🙂

Mi is saját mesénk hősei, hősnői vagyunk. Saját életünkre vagyunk leginkább hatással.

Néha küzdünk, néha elengedünk, de az élet utat mutat: járjuk örömmel a sajátunkat!

http://sternszilvi.hu/

https://emkkozosseg.hu/Teachers/Index

Köszönöm Szilvinek a beszélgetést.

A cikk szerzője: Hidvégi Anita