Kapcsolatoktól a szingliségig, szingliségtől a párkapcsolatig 3.rész

Kapcsolatoktól a szingliségig, szingliségtől a párkapcsolatig 3.rész

Az életünk arról szól, hogy egyik végletből a másikba esünk, hogy aztán végre megtaláljuk az arany középutat. Számomra a szingli lét is egy ilyen történet volt. Az elején kifejezetten utáltam egyedülállónak lenni. Úgy éreztem tőle, hogy ez is csak azt fémjelzi, hogy mennyire nem kellek senkinek. Gúnyolódásnak éltem meg minden szerelmespárt, aki épp szembe mert jönni velem az utcán. Mintha magamtól nem tudnám, mi az, ami nekem nincs, nekik pedig megvan!

Készpénznek vettem, hogy csak azért mert a külvilág felé eljátsszák a szerepüket, hogy milyen boldogok együtt, az tényleg úgy van akkor is, amikor hazamennek és két külön életet élnek, egymástól teljesen függetlenül. Azt kívántam bár nekem is lenne az, ami nekik már megvan!

Fotó: geralt

Őrülten vágytam arra, hogy végre nekem is legyen egy párom, akit nekem teremtettek és akinek engem teremtettek. És minden nappal, minden eltelt héttel, hónappal és évvel, egyre szomorúbb lettem. Még mindig nem volt senkim, még mindig ugyanott vagyok, ahol a part szakad!

Úgy éreztem, én mindent megteszek annak érdekében, hogy végre bevonzzam az életembe a nagy szerelmet! Nem értettem és fogalmam se volt, vajon mit csinálok rosszul? Nem szerettem egyedül lenni, mert magányosnak éreztem magamat és elhagyatottnak.

Nem volt kihez hazamenni, nem volt kihez hozzábújni és nem volt kitől vigasztaló csókot kérni, hogy enyhítsem a bennem levő ürességet. És ez minden nappal csak rosszabb lett. Persze voltak jobb napjaim, amikor kevesebbet gondoltam erre az egészre, de összességében ilyenből kevés akadt.

Meg kellett értenem, hogy kívülről senki nem fogja tudni ezt megoldani, mert egyedül az én dolgom, hogy a saját érzelmeim felett kiigazodjak és átalakítsam azokat. Mert képes vagyok rá.

Azért utálunk szinglinek lenni, mert valójában nem merünk egyedül lenni saját magunkkal. A saját gondolatainkkal, érzelmeinkkel és bánatunkkal. Nem szeretünk saját magunk társasága lenni, talán azért, mert nem szeretjük magunkat, nem fogadjuk el azt, akik vagyunk, vagy azért, mert már marhára unjuk a saját gondolatainkat. Nem tudunk magunkkal mit kezdeni. Elgondolkoztál már valaha azon, ha ez tényleg így van, vajon mi a fenét gondolhatsz, amit ennyire nem akarsz hallani?

Fotó; Free-Photos

Ne félj a saját gondolatid súlyától, helyette inkább tanuld meg értelmezni és kiismerni saját magadat.

Azért vagy magányos, mert fogalmad sincs, mire van igazából szükséged.

Ha tudnád, nem éreznéd magad egyedül. A válasz erre a kérdésre sose az lesz, hogy azért vagyok magányos, mert nincsen párom. Mert nincs az életemben ez vagy az. Azért vagy magányos, mert te nem vagy a saját életedben. Te vagy az, aki nem érti, hogy a lelkének szeretetre van szüksége, de nem másoktól, hanem saját magadtól! Te beleszeretnél saját magadba? Ha a válasz továbbra is: nem, ajánlom ezen sürgősen kezdj el gondolkodni. Miért nem? Ha ez után a kérdés után megint arra jutsz, hogy a külsőd a probléma, akkor ismét zsákutcában vagy. Ez csak egy kifogás, egy pajzs ha úgy tetszik, amit magad elé tartasz minden alkalommal, amikor felteszed magadnak ezt a kérdést azért, hogy ne keljen szembenézned a valódi problémáddal.

Szinglinek lenni, az nem erről szól. Az nem egy katasztrófa és nem is egy életre szóló, részeges, csajos buli.

Mindkét eset a kompenzálásról szól, csak ismét a két végénél fogva meg a dolgot. Az egyikkel és a másikkal is taszítom a párkapcsolatot. A féktelen bulizás és a partnerek folyamatos váltása is ugyanerre a problémára utal, csak a megélésben van változás. Azok, akik így próbálnak meg kibékülni az egyedülléttel, bizonyítani szeretnék saját maguknak, hogy igenis elég jók ahhoz, hogy bárkit megkaphassanak. Hogy egyáltalán elég jók ahhoz, hogy kelljenek. Mert szintén nem bíznak saját magukban, nincs önbizalmuk és alulértékelik saját magukat. Azt várják, hogy mások hódolása megadja nekik azt a szeretetet, amire vágynak. Másoktól várják a megerősítéseket, ahelyett, hogy mernék megismerni saját magukat, nem csak felületesen, hanem minden szinten. Kontroll alatt tartják a kapcsolatokat, mert így biztosak lehetnek benne, hogy nem fogja elhagyni őket senki. Vagy éppenséggel kapcsolatfüggők, de nem teszik bele magukat a kapcsolatba pontosan azért, hogy ne sérüljenek.

Pedig szinglinek lenni, az olyan mintha megépítenéd a házad alapját. Ha már csak annyit teszel, hogy hajlandó vagy értékelni saját magadat, már azzal leraktad az alapot. Arra fog ráépülni az önelfogadás, az önszeretet, hit, bizalom, magabiztosság. Ezek lépcsők, amiket nem tudsz egyszerűen csak átugrani. Mert a következő emeletre se fogsz tudni úgy feljutni, hogy közben ne keljen felmásznod az oda vezető lépcsőfokokon.

A szingliség fog neked olyan körülményeket teremteni, ami tökéletesen lehetővé teszi saját magad megismerését.

Fotó: TheVirtualDenise

Kapcsolatban lenni valakivel, az könnyű, hiszen nem tekintünk rá olyan nagy dologként. Nem is feltétlen azért vagyunk benne, mert a másikkal képzeljük el az életünket, vagy mert annyira mélyen szeretjük őt. Az ezután következő szingliség az a stáció, ahol nagy valószínűséggel teherként éljük meg magát az egyedüllétet, az a rész, ahol utáljuk, hogy egyedül vagyunk és mindent nagyon egyféleképpen látunk. Emberként és érzelmileg beleragadva a korábbi és a mostani életünk eseményeibe, érzelmi karmakerekébe. De ezek az önismeret tökéletes kezdőlökései. Mert mindegy ez a két stáció hogyan váltja egymást és hányszor, ebből a kettőből lesz egyszer és mindenkorra végül eleged. Ez lesz elég fárasztó és elég rossz ahhoz, hogy ki akarj szállni belőle. Elkezded leszűrni a lényeget, azokat a felismeréseket a saját reakcióid felett, amikre sikerült rálátnod a tapasztalások következtében.

Így fogsz eljutni ahhoz a szingliséghez, ami már emel és ami végső soron el fog vinni téged a párkapcsolatig. Ebben a szingliségben fogod magad ténylegesen megismerni, hogy ki is vagy valójában, mi mindennel van megoldandó problémád, mi az ami már megy, mit kell még gyakorolnod, hogy igazi szeretésben legyél saját magaddal. Önbizalmad lesz a saját szavaidban, tetteidben és egyáltalán abban, aki te magad vagy. Ez a fajta önbizalom nem bántó, mert olyan mélységes ősbizalomból táplálkozik, amit már nem kell nagy hangon hirdetni a külvilág felé. Ez lesz az a pont, ahol már nem fogsz várni mások megerősítésére, mert tökéletesen tisztában leszel a saját képességeiddel és a saját teljesítményeddel. Kiegyensúlyozottá válsz és a szingli létet is a maga teljes örömében fogod tudni megélni. Ami addig fájdalmas egyedüllét volt, az most átalakul én idővé, amikor csak saját magaddal törődsz és élvezni is fogod a csendet a saját gondolataiddal. Ez persze nem azt fogja jelenteni, hogy egyáltalán nem szeretnél egy társat, hanem azt, hogy nem fog bántani, hogy pillanatnyilag nincs. Mert nem lesz baj azzal, ha nincs, hiszen ez az állapot ugyanolyan kielégítő és örömet hozó, mint a másik. Egy teljesen új szintje ez a létezésnek, ahová olyan természetes könnyedséggel fog betoppanni a másik fél, hogy szinte észre se fogod venni, ő meg honnan pottyant hirtelen ide?

Mert a párkapcsolatban már ketten vagytok. Az, hogy kapcsolatban vagyok, jelenthet bármit és semmit. De a párkapcsolatban már benne van a két fél, egy, közös kapcsolata. És csak két kiegyensúlyozott embernek lesz harmonikus kapcsolata. Ez nem azt jelenti, hogy sose lesznek összeszólalkozások, vagy félreértések, hanem azt, hogy már kezelni tudjátok őket. Mert képesek vagytok arra, hogy mindketten felismerjétek a valós érzelmeket és őszintén tudjátok megosztani a másikkal. Erőszakmentesen, szeretettel fordulva egymás felé.

Fotó; silviarita

Mint ahogyan az életbe, úgy az egyedüllétbe se kell belepusztulni. Az egész pusztán választás kérdése. Választhatom azt, hogy inkább magamat sajnálva és a saját életemből kivonulva mosom kezeimet és közben azon panaszkodok, hogy mennyire rossz nekem! Nincs ezzel semmi probléma, ezt választani ugyanannyi jogom van, mint bármi mást! De esetleg választhatom azt is, hogy utána megyek a problémáimnak és szembenézek a félelmeimmel és azoknak a valós okával. Választhatom a boldogságot és választhatom a harmóniát. Senki kívülről nem fogja neked azt mondani, hogy márpedig te ezt nem választhatod! Egyedül te vagy az, aki befolyásolni tudod az életed alakulását! A történések felett úgy tűnhet, hogy nincs hatalmad, de a saját reakcióid felett van!

A boldogság alanyi jogon jár mindenkinek.

De a boldogságot nem úgy fogod megkapni, hogy éppen osztogatják az utcán, vagy úgy hogy belép az életedbe a hőn áhított társ.

A boldogság egy energia, ami ott örvénylik benned, mindenkiben. Neked csak annyi a dolgod, hogy meglásd az életben a szépséget, magát az életet, ami folyamatosan körülvesz.

Persze, egy szuper sportautó is nagyon boldoggá tud tenni, de még ennél is nagyobb örömet tud adni az, ha beleengeded magadat a létezésbe és az öröm energiáját a saját tested részévé teszed, nem pedig különálló anyagként kezeled.

Az energia idomul a testhez, ezáltal úgy tudod formálni, ahogyan az neked tetszik. Képes vagy arra, hogy a saját részedként kezeld. Mindenki képes rá. Azokra a dolgokra, amikről úgy gondoljuk, hogy képtelenek vagyunk, valójában tökéletesen képesek vagyunk. Kizárólag a saját elménk és hitrendszereink korlátoznak benne. Semmi több. Nincs olyan, hogy lehetetlen. Csak olyan, amiben nem merek tiszta szívvel és őszintén hinni.

Szeretettel:

Anita

Konzultálni szeretnék

Szingliségtől a párkapcsolatig 2. rész

Szingliségtől a párkapcsolatig 2. rész

Sok munkám volt benne, de végül csak megvilágosodtam. És rájöttem. Nincs megmentő, ahogyan nincs törött áru sem. Meggyógyítandó lélek van. És téves hitrendszerek. Az egyetlen valaki, aki pedig meg tud menteni, az én vagyok saját magam. Nem fog jönni senki kívülről, aki majd rendbe rak. Talán szörnyű klisének tűnik, de teljes mértékben igaz az, hogy ameddig te nem szereted saját magadat, addig nem lesz senki, aki szeretni fog tudni téged. Régebben utáltam, amikor valaki ezzel jött nekem. Mert persze mondani, azt nagyon könnyű, de elmondaná végre valaki, hogyan kell csinálni?!

Fotó: manfredrichter

És azt vettem észre, hogy elkezdtek rengeteg jó tanáccsal ellátni, mégis egyik se tűnt úgy, meg kéne fogadnom. Hülyeségnek éreztem és időpocsékolásnak. De azért, mert meg voltam győződve arról, hogy a külsőmön kell változtatnom ahhoz, hogy végre szeretni tudjam magamat. Úgy voltam vele, hogy a belsőmmel nincs semmi baj, a külsőm az, amit nem tudok elfogadni. Nagyon-nagyon-nagyon sokáig hittem ezt rendületlenül. Meg voltam győződve róla, hogy ez így van! Pont ezért nem értettem, hogy miért nem változik semmi, amikor én keményen küzdök azért, hogy megváltozzak és úgy nézzek ki, ahogyan én kinézni akarok! Ezért egy idő és jó adag elkeseredettség után úgy döntöttem, elkezdem megfogadni a jótanácsokat amiket korábban kaptam.

Fotó: mullleno4ka

Na persze nem az összeset, csak szépen, sorban! Igazából még mindig hülyeségnek tartottam a dolgot, de úgy voltam vele, ha ez se sikerül, majd nem csak magamat fogom hibáztatni érte, hanem mondhatom azt, ez tényleg hülyeség volt!

Szóval elkezdtem időnként megdicsérni saját magamat, elmondani magamnak, hogy mennyire szeretem és értékelem a testemet és hogy egészséges. Ez pedig egy idő után elkezdett hatni, mert jöttek szépen sorban a felismerések.

Fotó: Brigitte Tohm

Beláttam azt, hogy a külsőm tényleg azt tükrözi vissza, amit a bensőmben látok. Nem véletlenül mondják azt se, hogy a szem a lélek tükre. Szánalmasnak láttam saját magamat és értéktelennek, ha pedig tükörbe néztem, a szemem mintha ezt ordította volna a képembe. Pedig sose a külsőmmel volt a baj. A baj azzal volt, amilyennek belül éreztem magamat. Hogyan várhatnám el, hogy olyan barátaim és olyan párkapcsolatom legyen, ami a kölcsönös feltétel nélküli szereteten és megbecsülésen alapszik, ha én magam nem szeretem és nem becsülöm saját magamat? Hasonló a hasonlót vonzza, hiszen csak az tud neki tükröt tartani! A család és a párkapcsolat különösen nehéz területei az életnek. Főleg akkor, ha azt hisszük lehetnek olyan kapcsolataink az életben, amik nem azért vannak, hogy támogassanak minket a saját utunkban!

Fotó: Bru-nO

Hajlamosak vagyunk rá, hogy a saját életünk áldozatát játsszuk. Így hivatkozhatunk arra, hogy a dolgok tőlünk teljesen függetlenül történnek, nekünk pedig nincs ráhatásunk a saját életünkre.  Ezáltal kívül helyezzük magunkat az életen, a körforgáson, ahol aztán biztos, hogy nem lesz mozgás és nem lesz semmi, csak az öntudatlan karmateremtés. Hiszen ha kivonod magad az áramlásból, mi marad? A megrekedés.

Fotó: Nietjuh

Először észre kell venni, hogy az a helyzet, amiben benne vagy, az már nem felel meg neked többé. Fel kell vállalni, hogy egyedül te vagy felelős a saját életedért és hogy a helyzetek amikbe sodortad magadat, azok a saját ajándékaid. Nem azért vannak, mert büntetni akar téged az élet, az isten, a sors vagy nevezd ahogyan akarod. Ezek olyan ajándékok tőled magadnak, amik lehetővé teszik számodra, hogy észre vedd  hol van elakadás az életedben, melyik területeken kell dolgoznod, hogy fejlődni tudj. Hogy boldogabb életet élhess. Semmi baj nincs azzal, ha egyedül nem megy. Nem is kell, hogy egyedül menjen! Ha már megtörtént az elhatározás, hogy változtatni akarsz az életeden és ezért hajlandó vagy szembenézni saját magaddal, felvállalva azt, hogy igen, fogsz olyan dolgokkal szembesülni, ami nem fog tetszeni! Akkor már igazán büszke lehetsz saját magadra.

Fotó: Pexels

Senki nem lesz, aki megment téged, de ha te hajlandó vagy megmenteni saját magadat, akkor lesznek majd olyan emberek, akik ebben a segítségedre lesznek. Nem fogják megoldani helyetted az életedet, de segíteni fognak neked abban, hogy te megoldhasd! Egyértelműen ilyenek lesznek azok a gyógyítók, akiknek a segítségét fogod kérni, de ne tévesszenek meg azok az emberek se, akik a konfliktust jelentik. Ők nem azért jönnek, hogy téged indokolatlanul bántsanak és rosszul érezd magad miattuk, hanem azért, hogy vedd észre, mi az amit mutatni akarnak neked! Áldozatot játszol? Nem bírod a konfliktust mert attól rettegsz, hogy hibás leszel? Félsz attól, hogy rossz leszel? Félsz a büntetéstől?  Millió oka lehet, de a jó hír az, hogyha hajlandó leszel így hozzáállni az életedhez, az sokkal könnyebben és több boldogsággal fog zajlani. Az életbe nem kell belerokkanni. Nem azért vagyunk itt, hogy tönkre menjünk bele, hanem azért, hogy tapasztaljunk és boldogok legyünk.

Szeretettel:

Anita

 Kapcsolatoktól a szingliségig 1.rész

 Kapcsolatoktól a szingliségig 1.rész

Nem szeretem ezt a szót: szingli. Olyan érzésem van tőle, mintha valaki rám nyomott volna egy bélyeget. Utálom, amikor megkérdezik, hogy ez mégis hogyan lehetséges? És kutató tekintettel végignéznek rajtam, felsorolják magukban a felfedezett hibákat, meglátásokat és pár másodperc leforgása alatt egy konkrét diagnózist állítanak fel velem kapcsolatban.

Fotó; croisy

De amikor ezt kérdezik, igazából arra kíváncsiak: mi baj van veled? Hiszen kívülről aranyos vagy, szép, kedves, az érdeklődési köröd is figyelemreméltó és okos vagy, művelt. Akkor mi lehet a probléma? Pszichopata vagy?

Fotó: Didgeman

Én magam sokáig hittem azt, hogy el vagyok törve. Sérült áru vagyok, valami, amit meg kell javítani. És hogy majd egyszer, amikor itt lesz az ideje, akkor eljön hozzám A Férfi. És majd ő összerak engem. Hogy majd ő lesz az, aki meg fog tudni menteni, és aki azzá a nővé tesz, aki lenni akarok.

Ez volt az egyik legnagyobb téves hitrendszerem.

Csak vártam és vártam, hogy megnyíljon az ég és végre fény áradjon az életembe, hogy végre megérkezzen az, amire annyira nagyon vágytam gyerekkorom óta.

Fotó; jplenio

És végülis belépett az életembe egy . Az évek óta áhított kapcsolat végre létrejött! Ezaz! Végre boldog leszek! Nagy túrót.

Fotó: Inactive account – ID 3194556

Ami azt illetti, az elején még működött az az elképzelésem, hogy egy pasi majd segíteni fog nekem abban, hogy szépnek lássam saját magamat. Mert minden kislányos elképzelésemet felülmúlta az a pasi. Amiről aztán kiderült, hogy túl sok. Túl férfiatlan. És egyáltalán nem az, amire vágyom. Felturbózta az önbecsülésemet, de csak ideig-óráig.

Addig a pontig, amíg őrülten el nem kezdett zavarni a folyamatos imádás, amiről később kiderült, csak a manipuláció része volt. És nem értettem. Fiatal lányként az volt minden vágyam, hogy legyen egy olyan pasim, aki kedves, a tenyerén hordoz, odáig van értem, igazán szeret és velem akarja leélni az életét. Pontosan ilyet kaptam, nem lehet okom panaszra. Csakhogy az az eszembe se jutott, hogy ha csak ezek az érzelmek működnek, akkor nincs egyensúly se a pasiban, se pedig a kapcsolatunkban. És hogy ezek a kívánságok, ha átcsapnak vég nélküli érzelmekbe, akkor egy tökéletes megszállottat kapok. Nem pedig egy férfit.

Fotó; StockSnap

De ez a tapasztalás szuper volt arra, hogy egyáltalán rájöjjek, mi az amire igazán vágyok. És az nem az, amiket a romantikus filmekben látok, vagy amiről a romantikus regények szólnak. Iszonyúan becsapva éreztem magam, miután vége lett ennek a dolognak. Mert, hogy ez egyáltalán nem az volt, amit elképzeltem, de még csak köze se volt hozzá! Átkoztam minden filmet, minden könyvet, ami a cukormázas romantikát hirdeti és úgy ámblokk a társadalmat is. Mert, hogy nekem senki nem szólt arról, hogy az első igazi kapcsolat, az többről szól, mint ártatlan vonzódás és szép szavak. Úgy éreztem magam, mint akit teljesen megaláztak és kihasználtak.

Fotó: Counselling

És még mindig magamat hibáztattam az egészért. Én szakítottam, miközben szegény exem mindent megtett értem és én milyen egy önző dög vagyok! Nem voltam belé fülig szerelmes, mégis belementem a kapcsolatba. Kihasználtam, ezért pedig olyan mérhetetlen bűntudatot éreztem, hogy alig bírtam elviselni. Később jöttem csak rá arra, hogy ő se volt ám olyan ártatlan. És még ennél is később jöttem rá arra, hogy egyikünk se volt jó vagy rossz ebben a kapcsolatban. Mert hogy ketten voltunk ebben a dologban és igenis mindkettőnknek szüksége volt erre a tapasztalásra. De akkor ezt még nem láttam. És amikor rájöttem arra, hogy ő se volt egy szent, akkor a pokolba kívántam őt!

Fotó: Counselling

És elkezdtem megint azt hinni, hogy a kapcsolat, az kizárólag csak a szexről szól. Hogy a férfiak nem azért vannak velem, mert szeretnek velem lenni, beszélgetni, eszmét cserélni és úgy összességében élvezni a társaságomat. Hanem csakis a szexért, az pedig hogy én ki is vagyok, azt magas ívből leszarják. Persze eljátsszák azt, hogy érdeklem őket, de igazából nem is figyelnek. Hogy igazából az előjáték is csak az én kedvemért van, mert hogy őket az sem érdekli, nekik nincs rá szükségük! Nekem tesznek vele szívességet. Szóval hálás lehetek. És iszonyú dühös lettem. Borzalmas dühöt és csalódottságot éreztem.

Fotó: Counselling

Nem csak a férfiak iránt, hanem saját magam iránt is, amiért én naiv azt gondoltam, hogy ez többről szól, hogy létezik olyan, hogy igaz szerelem. A dühöm vezetett odáig, hogy többé nem akartam a szerelmet. És bosszúból, amiért a férfiak csak használni akarnak, én is csak használni akartam a férfiakat. Évekkel később ismertem fel, hogy ez a kapcsolat és ezek az érzések mennyi mindent hoztak felszínre bennem és támogattak abban, hogy végül tényleg megkaphassam azt, amire igazából vágyom, nem pedig azt, amiről úgy gondoltam.

Fotó: Counselling

Fel tudtam általa ismerni, hogy igenis komoly problémám van a szerelemmel, mert nem engedem meg magamnak. Hogy miért is van ez és miért van bennem a zsigeri gyűlölet a férfiakkal szemben. Hogy képtelen vagyok a befogadásra. Ez is a hitrendszereim egyike volt.

  • A férfiak csak a szexet akarják.
  • A férfiak nem tudnak szeretni.
  • A férfiak hazugok.
  • A férfiak csak arra képesek, hogy átverjenek, manipulálnak és megcsalnak. Sok más egyéb között.

Fotó: MIOTRAN

Képessé váltam arra, hogy igaz valójában megérezzem, milyen mérhetetlen fájdalom húzódott valójában a sebeim mögött. Sok-sok élet hozadéka. Megszámlálhatatlanul sok fogadalom és eskü, ami nem csak a mostani létemre korlátozódik, de amit maximálisan képes vagyok ebben az életemben a helyére rakni és feloldani.

Fotó: Free-Photos

Nagy pofon volt az, hogy rájöttem nem csak a férfiakkal szemben voltak fenntartásaim, hanem a nőkkel szemben, saját magammal szemben is. Rengeteg felismerés katalizátora volt egyetlen rossz kapcsolat és az abba való visszaesés. De nem volt szükségem már több ismétlésre, mert sikerült levonnom a konzekvenciát, miután végleg sikerült lezárnom magamban ezt az egészet. Akkor pedig még csak annyit szűrtem le belőle, hogy ne érjem be kevesebbel, mint amennyit megérdemlek és amire igazán vágyok. Hogy kiálljak magamért, a saját érzéseimért. Azért is, ha valamit nem akarok.

Fotó: TerriC

Korábban átoknak éltem meg a szingliséget, később pedig áldásként. Szükségem volt az egyik végletre ahhoz, hogy meg tudjam tapasztalni a másik végletét is a dolognak. Így pedig már esélyem volt arra, hogy elkezdjem megtalálni a középutat.

Te, már megtaláltad a középutat?

Igen, de még van egy-két kérdésem!

Nem, megoldást szeretnék!

Szeretettel:

Anita