Szenvedélyeink viharában

Szenvedélyeink viharában

Teljesen mindegy miről van szó, embert próbáló feladat minden esetben az arany középúton haladni anélkül, hogy a farsúlyunk időnként el ne húzna bennünket az egyik vagy a másik irányba! Mert ha már far, hát csokievés! Kinek mi számít középútnak, de azért valljuk be őszintén, hogy időnként kicsit megcsúszik a kezünk és egészen véletlenül teljesen szándékosan eltüntettünk egy egész tábla csokit, hozzá még egy kis fagyival vagy esetleg egy (fél) üveg borral. Vagy éppen a bizonyos farméretünk okozta sokk miatt rákényszerítjük magunkat a legeslegújabb szuper lébőjtkúrára, legújabb trendi edzésekre és elátkozunk minden kalóriát, hátha attól majd kisebb lesz a körméretünk!

Fotó: Isabella Mende

Mindegy, hogy mit is teszünk, az egyetlen és biztos pont, ami mindig össze fogja kötni ezeket a bekattanásokat, az a szenvedélyünk lesz. Nem számít, hogy éppen magunkat, a kalóriákat vagy az ellipszis gépet gyűlöljük szenvedélyes odaadással és hévvel! Talán nem is fogjuk fel, hogy milyen nagyszerű dolog is a szenvedélyünk, mert az éppen túlesett szakítás miatt küldjük el szegénykét a pokolba, jobb esetben pedig csak nem veszünk tudomást a létezéséről, mert teljesen természetesnek vesszük, hogy van és a miénk. Nem szép dolog ez tőlünk! A szenvedélyt igenis szeretni kell és imádni, mert a szenvedélyünk lesz az, ami továbbvisz minket az életben, az fogja bepörgetni a motorunkat és a vágyakozásainkból és ábrándozásainkból valami igazat és igazit kreálni!

Fotó: ddimitrova

Aki szenvedélyesen éli az életet, az szenvedélyesen szereti is azt. Mert odavan minden csodáért, minden pillanatért és mindegy, hogy milyen szörnyűségen kell keresztülmennie, a hite mellett a szenvedélye lesz az, ami segít neki, hogy elinduljon előre. A szenvedély az egyik legerősebb motor, ami egy emberben csak működhet. Persze csak akkor, ha jól használja és érti a működését.

Fotó: PixelwunderByRebecca

Össze szoktuk téveszteni a szenvedélyt azzal a valamivel, amit a szappanoperák izgalmas műsorai ígérnek nekünk. Annyira szenvedélyesen szeretik egymást a szereplők, hogy egyik percben még őrülten veszekednek, a másikban pedig már egymás szájának is estek egy mindent elsöprő csók keretében, hogy aztán elválva megint felpofozza a szerelmes nő a férfit. Bár izgalmasnak tűnhet és lángolónak, a valóságban a láng inkább csak lehangoló és felemésztő. Ez nem szenvedély. És ha már itt tartunk, nem is kapcsolat.

Fotó: Candiix

A szenvedély, az virágzik. Szárnyal. Emel. Feltölt. Életet lehel egy megfáradt testbe és küzdeni akarást az elmébe! A jól használt szenvedély magas hőfokon ég, de nem éget és bár egyre csak hajt és mindig előre, nem fáraszt, hanem feltölt. Az életünk szörnyű tragédia lenne, ha nem lenne a szenvedély, ami fűtsön. Ha nincs, mi lelkesítsen, ha nincs, ami izgalomba hozzon, amiért érdemes élni…akkor az az élet vajon milyen lenne? Legjobb esetben is céltalan és unalmas, de azt hiszem sokkal inkább kétségbeejtő. Ezért ahelyett, hogy bélyegeket szeretnénk aggatni valami olyan elemi és ősi dologra, mint amilyen a szenvedély is, helyette inkább csak tanuljuk meg rendesen használni és értsük meg őt, azt amit tanítani szeretne nekünk. Hogy van miért élnünk.

Szeretettel;

Anita