Értékesnek tartod magad?

Értékesnek tartod magad?

Önértékelés, önbizalom, önbecsülés

Ez a három fogalom egymástól elválaszthatatlan; ha az egyik területen probléma van, akkor biztosan gond van a másik kettővel is. A jelentéseik gyakran össze is keverednek: az önbecsülés az önértékeléssel, az önbizalom az önbecsüléssel, és ha valaki túl nagyra értékeli magát, arra azt mondjuk, nagy az önbizalma. De ha már a meghatározásokkal is probléma van, ha nem tudjuk, egy-egy fogalom mit is takar pontosan, mit is kellene rajta értenünk, akkor hogyan tudnánk objektív módon ellenőrizni, hogy mennyire felelünk meg a kritériumainak? Hát… leginkább semennyire.

Az önbizalom, önértékelés, önbecsülés nem tudományos precizitással, pontos definícióval meghatározott fogalmak, teljesen szubjektív, hogy milyen tartalmat tulajdonítunk nekik – így aztán az is, hogy hogyan érezzük, mennyire teszünk eleget a saját definícióink feltételeinek.

És ezt nehéz elfogadni. Elszoktunk a belső munkától, így aztán külső, objektív teszteket keresünk, amik lézerpontossággal rávilágítanak, mit kell tenni. Kívül keresgélünk – és ahogy lenni szokott, ha van kereslet, megjelenik a kínálat is.

Azt, hogy milyen az önbizalmunk, önbecsülésünk, önértékelésünk, leginkább a külső visszajelzések, a körülményeink, a környezetünkben lévők véleménye, felénk való viszonyulása határozza meg. Ritka az, aki negatív környezeti visszajelzések hatására sem bizonytalanodik el saját magában, és meg tudja őrizni magabiztosságát – és ha elbizonytalanodunk, külső kapaszkodókat keresünk. Egyre élesebben figyeljük a visszajelzéseket, és ha azok negatívak, a bizonytalanságot erősítik bennünk. Vagyis minél negatívabb a környezetünk felénk, annál jobban elbizonytalanodunk, és annál jobban támaszkodunk a környezetünk visszajelzéseire. Kialakul egy ördögi kör, amiből csak egyféleképpen lehet kijutni: ha elkezdünk más forrásra támaszkodni. Saját magunkra. Elkezdünk befelé figyelni, megismerni magunkat, felfedezni saját értékeinket. És hogy ez hova vezet?

Ha értékesnek tartom magam, akkor meg is becsülöm magamat. Ha becsülöm magam, akkor értékelem is.

Amit értékelek és megbecsülök, azt igyekszem minél jobban megismerni – és ha megismertem, akkor tudom, mire számíthatok, így aztán bízom is magamban. Az egésznek a sarokköve az, hogy mennyire ismerem magam.

Szeretettel,

Anita

Jelentkezem konzultációra

 

Kíváncsi vagy, milyen szerepek mögé bújik a párod? Akkor figyelj

Kíváncsi vagy, milyen szerepek mögé bújik a párod? Akkor figyelj

Szereted, ha hazudnak neked? Szereted az illúziókat, a megtévesztést, az aprócskának tűnő „kegyes csúsztatásokat”? Gondolom, mint a legtöbben, Te is kapásból rávágod, hogy naná, hogy nem! Na de mi van akkor, ha erről szólnak a párkapcsolatok? Akkor már nem is valódik, nem is igazak – talán nem is érnek semmit? A legtöbb ember alapvető értéknek tartja egy stabil párkapcsolatban az őszinteséget. De meddig terjed ez az őszinteség?

Képzeld el, hogy egy reggel arra ébredsz, hogy egy üzenet vár: a mai napon találkozol Életed Párjával. Hogyan reagálsz? Minden megy tovább ugyanúgy, mint egy átlagos reggelen? Ugyanúgy készülődsz, ugyanazt a ruhát veszed fel, ugyanúgy viselkedsz? Ugye, hogy nem? Ha olyan vagy, mint az emberek 99,99%-a, akkor igyekszel a lehető legjobbat kihozni magadból: gyors hajmosás, frizuraigazítás, a lehető legszebb, legjobb ruha, cipő, boldog izgatottság, csillogó szemek, hatalmas lelkesedés – ezzel felfegyverkezve vágsz neki a napnak. Aki csak meglát, észreveszi, hogy ragyogsz, így aztán annak rendje és módja szerint meg is találod és el is bűvölöd Életed Párját.

Ott van még a boldog izgatottság akkor is, amikor nem az üzenetet, Eltelik egy közösen töltött év. Hogyan ébredsz reggel? hanem Életed Párjának kócos feje búbját látod meg reggel? Ugyanolyan jelentőségű minden egyes nap, mint az a bizonyos első, amikor még nem is volt kézzel fogható valóság, csak egy kósza ábránd? Vagy a megszokás hatására fényüket vesztik a napok, és vele együtt Te magad is? Új izgalomra vágysz? Na de hová tűnt a régi? Mi történt vele?

Ha őszinte vagy magadhoz, rájössz: semmi más, csak kiestél a szerepből, amit az első napon játszottál. Már nem akarod a legjobbat mutatni magadból, csupán a hétköznapi énedet. Azt várod, hogy akit a ragyogásod bűvölt el, beérje az árnyékoddal, és ugyanúgy lelkesedjen az árnyékért, mint annak idején a ragyogó lényedért. És Te? Te is ugyanúgy lelkesedsz? Akár még 10 év elteltével, 2-3-sok gyerek után is? Na, ide kell a nagy őszinteség!

Ne feledd, minden egyes együtt töltött nap reggelén igazat szól az üzenet: a mai napon találkozol Életed Párjával!

Szeretettel,

Anita

Mi az a Theta Healing® ?

Itt a farsang – áll a bál?

Itt a farsang – áll a bál?

Itt a farsang – áll a bál?

A farsang a bálok időszaka – az ünneplésé, a vidámságé és a jelmezbe öltözésé. Évszázados, talán évezredes hagyományai vannak a jelmezbe öltözésnek – ami lehet csupán egy álarc vagy maszk, de a hozzá tartozó teljes öltözék is. Ilyenkor elfelejtjük a hétköznapokat, és teljesen eggyé válunk azzal a személlyel vagy szereppel, aminek beöltözünk. A farsangi kavalkádban hercegnők, kalózok, királyok, királynők, boszorkányok, varázslók, és ki tudja még miféle lények elevenednek meg – határt csak a fantáziánk, na meg a kölcsönzőben éppen elérhető jelmezek szabnak. Ebben az időszakban nem csak a színészeknek adatik meg, hogy jelmezbe bújjanak, hanem mindenki számára elfogadottá, sőt, kívánatossá is válik.

Fotó: Ben_Kerckx

De miért szeretünk annyira jelmezbe, vagyis más bőrébe bújni? Mire jó ez nekünk? Miért nem jó az, ami van? Erre nincs egyszerű magyarázat. Egyrész, ilyenkor eltávolodunk a saját életünk problémáitól, hiszen az a mi problémánk – amikor levetjük saját bőrünket, azzal a gondjainkat is hátra hagyjuk. Magunkra öltjük egy másik személy jelmezét – valaki olyanét, akivel belül azonosulni tudunk, vagy szeretnénk. A lényeg: ő nem rendelkezik a mi problémáinkkal! Ilyenkor megtapasztalhatjuk, hogy milyen érzés lenne azt a bizonyos másik életet élni. Másrészt ilyenkor egy kicsit újra gyerekek is leszünk, amikor még felhőtlen játék volt csupán az életünk. Legalábbis így visszagondolva, akkor ez valahogy kicsit másnak tűnt. Ugyanakkor gyakran foglalkoztat minket a „mi lenne, ha” – szeretnénk változtatni, de gyakran nem merünk. A jelmezek ebben is segítenek: ha bepillantást nyerünk az adott személy életébe, tulajdonságaiba, talán nem is találjuk majd annyira vonzónak. Vagy éppen ellenkezőleg, annyira inspirálóan hat ránk, hogy megtesszük a szükséges változtatást. De az is lehet, hogy egyszerűen csak el akarunk rejtőzni a jelmezünk, és ezzel a szerepünk mögé; ez leginkább a hétköznapi jelmezeinkre és szerepeinkre igaz.

A farsangi jelmezeinket ösztönösen választjuk. Soha senki nem választ magának olyan jelmezt, amiben idétlennek, nevetségesnek érzi magát – sokkal inkább olyant, ami a vélt vagy valós hiányosságait kompenzálja, vagy erősségeit fokozza. A hétköznapokban azonban gyakran kényszerítünk magunkra olyan szerepeket és jelmezeket, amelyekkel belül nem tudunk azonosulni – talán ezeket is kompenzáljuk a farsangi jelmezeinkkel.

Szeretettel:

Anita

Konzultálni szeretnék…

Te is unod, hogy mindenki sajnálkozva néz rád, mert nincs pasid?

Eleged van abból, hogy a barátnőid folyton megpróbálnak összehozni valakivel?

Akkor biztos örülsz majd ennek a szuper, felemelő szingli e-booknak!

Szépségünk fokozása a természettel összhangban!

Szépségünk fokozása a természettel összhangban!

Fotó: GlamOriginal by nature

A Facebook, vállalkozó anyukák csoportjában kértem segítséget és Judit volt az első, aki támogatott. Személyében egyszerű, nyitott, jó szívű, segítőkész közvetlen embert ismertem meg. A dekorkozmetikumai hűen tükrözik az “egyszerű, de nagyszerű” elvet. Most jött el az ideje, hogy a vele készült riportunkkal nyithatom meg a Natúr Mánia rovatomat.

Hogyan jött létre a GlamOriginal natúr dekorkozmetikai márka?

10 évig légitársaságnál dolgoztam és ugye minden nap kellett sminkelni, viszont sminkben nem találtam meg az igényeimnek megfelelőt, ráadásul a légitársaságoknak sem volt mindegy, hogy milyen színt használunk (szigorú szabályokhoz kötött). Erre nem nagyon találtam opciót. Egyik reggel gyakorlatilag kipattant a fejemből, ha nincs ilyen, akkor ezt meg lehetne csinálni, éppen akkor a krém készítést tanultam, ott találkoztam először a sminkszer-készítéssel. Innen indult az egész történetünk.

Mióta csináljátok? Mi volt a folyamat?

2017. februárban lett kész a webshop. Ezt közel hároméves  termékfejlesztés előzte meg. A tanfolyam nem adott sokat. Éppen csak információt, hogy miként is kéne csinálni. Közben még dolgoztam, a kolléganőm is, így picit hosszabbra nyúlt az az időszak. Folyamatosan teszteltem, elsősorban magamon. Amikor nagyjából kész voltam, akkor odaadtam ismerősöknek ők meg elmondták a tapasztalataikat, mint például hígítani kéne rajta, alapozónak legyen erősebb színe. Ezután bő fél évig még fejlesztettük, utána megint teszteltük csoporttal. S végre elérkeztünk arra a pontra, amikor piacra kimehetett. Természetesen a fejlesztésekkel azóta sem álltunk le, újabb és újabb igények érkeznek hozzánk, amiket igyekszünk kielégíteni.

Hol csinálod a fejlesztéseket? Van laborod vagy csak eszközök kellenek hozzá?

Igen. Egy minden előírásnak megfelelő, folyamatosan ellenőrzött műhelyben készülnek a termékek. Itt folynak a fejlesztések is, az új alapanyagok kipróbálása.

A szájfénynek, a rúzsnak, a szempillaspirálnak, a púdernak és a többinek a külső ruháját is te álmodtad meg?

Fotó: GlamOriginal by nature

Igen ez is tőlem jön, a  gombócok, a betűtípus, a színek, a formák. A színkeresés nagyon izgi rész volt számomra, jó pár hónap volt mire kiforrt az egész.
Arra is kellett figyelnünk hogy pontosan passzoljon a csomagolásra.

Van kedvenc terméked?

Nekem abszolút a szempillaspirál a kedvencem, ez az ultra favorit, majdnem feladtam a végén…, elég hosszadalmas volt ennek a fejlesztése sok kritériumnak kellett megfelelni. Erre vagyok a legbüszkébb, ráadásul még ápoló is, van benne a ricinusolaj, amely mellesleg  növekedést serkentő, illetve sötétíti a szempillákat.

Van-e valami specialitásod a termékek között?

Azt hiszem itt ismét a szempillaspirál nyert, hiszen kihagytuk belőle a szokásos káros kötőanyagot, és mézzel helyettesítettük. Ettől picit ragacsosabb az állaga, de a pillák hosszútávon meghálálják, nem töredeznek.

Szerinted miért sminkelik magukat a nők?

Sokféle oka is lehet, valaki úgy fogalmazott, hogy az identitásához tartozik. Magamat is ebbe a csoportba sorolnám, hiszen annyira a mindennapjaim része lett, hogy furcsa lenne elhagyni. Van aki azért sminkel, mert szeretne tetszeni a kedvesének, vagy épp párt szeretne találni. Szerintem az ok mindenkinél egyedi, de ha belegondolsz, már Kleopátra is sminkelte magát.

Mik a jövőbeli terveid?

Most dolgozom egy titkos dolgon, nem teljesen sminkkel kapcsolatos, ősszel indítok workshopot is.

Fotó: GlamOriginal by nature

Mit szeretnél bemutatni? Miről fog szólni?

Ez is egy picit még titkos, teljesen új lesz a piacon igazából, ez egy élmény workshop lesz. Itt nem feltétlenül sminkelni fogunk, egy teljesen egyedi dolgot találtam ki.

Nőként hogyan kezeled a hétköznapi kihívásokat?

Egyre erősebb vagyok. Azt gondolom sok mindent megtanultam, pl. hogy ha valami nem megy, azt nem kell erőltetni. Megtanultam elengedni.

Megosztanál néhány olyan tippet, amivel a nőiességünket tudjuk emelni?

Én igazából azt gondolom hogy egy alap sminket tegyünk fel, akkor is, ha rohanunk. Amikor régen hajnali 3:00 kor keltem, leraktam a bal kezem mellé a kávét és úgy sminkeltem. Egyébként a mai napig tartom, hogy ha elmegyek a boltba akkor is felrakok egy alap sminket (egy kis szempillaspirált egy kis szájfényt) és ez  tényleg megvan öt perc alatt és nagyban hozzá tud járni a nők közérzetéhez. Szerintem mindenkinek van öt perce magára. Tudom javasolni, hogy vegyél fel egy szép ruhát, szempillaspirál és szájfény és máris szebb a napod.

Röviden kellene válaszolni, hogy mi az a pár bölcsesség, amit megosztanál az olvasókkal?

Amit adsz, azt kapsz vissza. Ez  bármire jellemző, mindennek van természetes alternatívája, azt meg kell találni.

Köszönöm Juditnak a beszélgetést.

A  GlamOriginal natúr dekorkozmetikai márka termékeit ITT tudod megtekinteni.

A Facebook oldalt ITT találod.

Szeretettel,

Anita

Cikk szerzője: Hidvégi Anita

Áldott tavasz!

Áldott tavasz!

Kedves!

Áldott tavaszi szép napot kívánunk!

A nap melegítse lelkedet,

A fény áradjon szívedben,

Isten áldjon az életben!

Szeretettel,

Anita