Düh, mint lehetőség?

Düh, mint lehetőség?

Amitől a plafonon vagyunk, valójában hatalmas lehetőség. Akik megsértenek minket, a legnagyobb tanítóink. Amitől dühbe gurulunk,  általában a sors ajándéka. Legyünk hálásak mindezért. Azok az embertársaink vagy helyzetek, amelyek kihoznak minket a sodrunkból, sokat érnek, amennyiben feltárják akadályt jelentő hiedelmeinket, félelmeinket és téveszméinket.” Robin Sharma

Köszönöm Teremtő!

Micsoda szinkronicitás!

A gondolatainkat a való élet visszatükrözi. Az emberi oldalam, beárnyékolt engem is, minap sérelmeztem valamit. Az első reakcióm, hogy felmegy a pumpa, de hál’istenek hamarabb lemegy, mint régebben. Pl: múltban napokig tartott, most a legrosszabb esetben is pár óra. 

Ilyenkor gyorsan elkezdek kérdezni;

  • Kihez tartozik ez a gondolat?
  • Enyém vagy valaki másé?
  • Jó nekem így?
  • Mi az, ami dühítő ebben?
  • Ki lennék enélkül a  gondolat nélkül?
  • Mi a nyereségem?

Te is tedd fel bátran magadnak a kérdéseket. Legyél éber a válaszra. Hanem megy elsőre, másodjára, nem baj – legyél türelmes magadhoz. 

Menni fog, én tudom. Bízok benned.

Te hogyan reagálsz, ilyen helyzetben?

Írd meg nekünk a hozzászólás szekcióban.

Ha nem tudsz kijönni a dühödből, itt tudsz segítséget kérni.

Szeretettel,

Anita

Nekem nem fog sikerülni…

Nekem nem fog sikerülni…

“Kutatások szerint az átlagember – azaz mi! –  naponta ötvenezerszer folytat belső párbeszédet önmagával.

Ez a párbeszéd pedig zömmel saját magáról szól, és a pszichológusok szerint 80 százalékban negatív élű – például; 

  • Nem kellett volna ezt mondanom…
  • Engem senki nem szeret…
  • Ezt nem tudom megcsinálni…
  • De hülyén áll a hajam…
  • A másik csapat péppé fog verni minket…
  • Nem tudok táncolni…
  • Soha nem fogok jól korcsolyázni…
  • Nem tudok mások előtt beszélni…
  • Soha nem fogok lefogyni…Teljesen szétestem…
  • Mindenhonnan elkésem…”

Jack Canfield 

Micsoda gondolatok!

  • Te is ezeket a gondolatokat hajtod magadban? 
  • Vagy ennél cifrábbakat is? 
  • Általában így is alakul, ugye? 
  • Hát, persze, hogy elkésel, besülsz a nyilvános beszéd közben és a hajadat szétfújja a szél vagy elnyomja a sapka. 
  • Miért pont most? –  s Te egyre idegesebb leszel, mert semmi nem úgy sül el, ahogyan a nagy könyvben meg van írva.

Tovább folytatódik a belső monológ, addig, míg le nem állítod a belső kritikust.

Hogyan?

Holnap megtudod.

Addig is írd meg nekünk, Te hogyan állítod le a belső kritikusodat? 

Ha nem bírsz a belső kritikusoddal itt tudsz segítséget kérni.

Szeretettel:

Anita

Értékesnek tartod magad?

Értékesnek tartod magad?

Önértékelés, önbizalom, önbecsülés

Ez a három fogalom egymástól elválaszthatatlan; ha az egyik területen probléma van, akkor biztosan gond van a másik kettővel is. A jelentéseik gyakran össze is keverednek: az önbecsülés az önértékeléssel, az önbizalom az önbecsüléssel, és ha valaki túl nagyra értékeli magát, arra azt mondjuk, nagy az önbizalma. De ha már a meghatározásokkal is probléma van, ha nem tudjuk, egy-egy fogalom mit is takar pontosan, mit is kellene rajta értenünk, akkor hogyan tudnánk objektív módon ellenőrizni, hogy mennyire felelünk meg a kritériumainak? Hát… leginkább semennyire.

Az önbizalom, önértékelés, önbecsülés nem tudományos precizitással, pontos definícióval meghatározott fogalmak, teljesen szubjektív, hogy milyen tartalmat tulajdonítunk nekik – így aztán az is, hogy hogyan érezzük, mennyire teszünk eleget a saját definícióink feltételeinek.

És ezt nehéz elfogadni. Elszoktunk a belső munkától, így aztán külső, objektív teszteket keresünk, amik lézerpontossággal rávilágítanak, mit kell tenni. Kívül keresgélünk – és ahogy lenni szokott, ha van kereslet, megjelenik a kínálat is.

Azt, hogy milyen az önbizalmunk, önbecsülésünk, önértékelésünk, leginkább a külső visszajelzések, a körülményeink, a környezetünkben lévők véleménye, felénk való viszonyulása határozza meg. Ritka az, aki negatív környezeti visszajelzések hatására sem bizonytalanodik el saját magában, és meg tudja őrizni magabiztosságát – és ha elbizonytalanodunk, külső kapaszkodókat keresünk. Egyre élesebben figyeljük a visszajelzéseket, és ha azok negatívak, a bizonytalanságot erősítik bennünk. Vagyis minél negatívabb a környezetünk felénk, annál jobban elbizonytalanodunk, és annál jobban támaszkodunk a környezetünk visszajelzéseire. Kialakul egy ördögi kör, amiből csak egyféleképpen lehet kijutni: ha elkezdünk más forrásra támaszkodni. Saját magunkra. Elkezdünk befelé figyelni, megismerni magunkat, felfedezni saját értékeinket. És hogy ez hova vezet?

Ha értékesnek tartom magam, akkor meg is becsülöm magamat. Ha becsülöm magam, akkor értékelem is.

Amit értékelek és megbecsülök, azt igyekszem minél jobban megismerni – és ha megismertem, akkor tudom, mire számíthatok, így aztán bízom is magamban. Az egésznek a sarokköve az, hogy mennyire ismerem magam.

Szeretettel,

Anita

Jelentkezem konzultációra

 

A szerelemnek fájnia kell

A szerelemnek fájnia kell

Gyakran halljuk, hogy ami nem fáj, az nem is igazán szerelem. De ez nem így van. Az valami egészen más, ami fáj. A szerelem hatására az ember úgy érzi, mintha örömmámorban úszva a föld fölött jó 20 centivel lebegne, és ilyenkor még a legnagyobb problémák sem tudják kibillenteni ebből a mámoros állapotból. A szerelem nem fáj, hanem felemel! Viszont van valami, amivel gyakran összekeverjük a szerelmet és a szeretetet, és ez nem más, mint a birtoklás.

Sokan hiszik szerelemnek azt, amikor meglátnak valakit, és az fut át az agyukon: „Meg kell szereznem, mert nélküle nem élet az élet!” Komoly erőfeszítéseket tesznek a becserkészésére és a trófea begyűjtésére, ami egy darabig becses helyet is foglal el a gyűjteményben, de aztán idővel megfakul, és felkerül a polcra porosodni. Ott aztán nem is érzi jól magát. Volt egy férfi, aki éles esze és jó humora miatt mindig a társaság középpontja volt. Történt egyszer, hogy egy nagy családi összejövetelen, amikor a nők többsége már kivonult a szobából, hogy a férfiak nyugodtan beszélgethessenek, elsütötte egyik kedvenc poénját: „A jó feleség olyan, hogy ha ott van, észre sem lehet venni, de ha nincs, a hiánya egyből meglátszik!” A siker nem maradt el, hatalmas röhögés, míg a férfi kamasz lánya meg nem szólalt: „El sem tudom képzelni, hogy egy feleséget valaha is boldoggá tehet az, ha a férje észre sem veszi!” A férfiak mind felháborodtak, hogy mit képzel ez a szemtelen kis csitri, csak a vicces kedvű apa komorult el. Mentségére legyen mondva, megértette, és életében többet ezt a viccet nem sütötte el…

Fotó: nastya_gepp

A láthatatlan feleség vagy polcra rakott trófea szindrómában sok nő szenved. Ők azok, akiket birtokolnak a kapcsolatban. Párjuk, aki valóban uruk s parancsolójuk, annak rendje módja szerint – mert hát, ugye, ez a hagyományos értékrend és családmodell – ebben semmi kivetni valót nem lát. Ha a nő esetleg felmerné hozni aggályait, egyből „helyrerakja”, hogy csak képzelődik, nem jól látja a dolgokat, és hogy jó dolgában már azt se tudja, mit csináljon. Jobban teszi, ha hallgat, és örül annak, ami van, mert még egy ilyen balekot úgysem találna, aki ennyi mindent a feneke alá rak. Aztán pár nap múlva tényleg jön egy rövidebb kedves, kényeztető időszak, míg a kétely el nem oszlik. Így hát a nő elbizonytalanodik. Elhiszi, hogy tényleg vele van a gond, és észre sem veszi, hogy valójában manipulálják. Egy idő után azonban azon kapja magát, hogy időnként össze-össze rándul a gyomra. Fél. A párja kiszámíthatatlan, egyik pillanatban kedves, figyelmes, a másikban meg csattan a pofon, de minimum leüvölti a nő fejét. Persze mindig hangsúlyozza, hogy ezt okkal, és jogosan tette. Így lesz a hagyományosnak tűnő értékrendből bántalmazó kapcsolat.

Szeretettel,

Anita

 

Balázsolás…

Balázsolás…

Február 3. Balázs napja, amihez több hagyományunk is tartozik. Ezek egyike a balázsjárás, amikor iskolás gyerekek süvegben, jelmezben járják végig a falut, minden házba bekopognak, ételadományokat gyűjtenek a tanítónak és új diákokat toboroznak – az összegyűjtött adományból pedig a tanító néhány nap múlva megvendégeli a diákokat.

Balázs napjához fűződnek terményvarázslási szokások is: a szőlősgazda a területe 4 sarkán megmetszi a szőlőtőkéket, kéri Szent Balázst, hogy biztosítson jó termést az évben, és tartsa távol a madarakat az érő szemektől. A Balázs-napi misére néhány szem búzát is vittek a zsebükben, imádkoztak a jó termésért, majd hazaérve az állatokkal megetették a búzaszemeket, hogy egészségesek legyenek. De a misén vizet is szenteltek, amivel a templom előtt megáldották az oda hajtott állatokat.

Szent Balázs püspöknek több csodás gyógyításra vonatkozó legendája is fennmaradt; közülük a legelterjedtebb, mikor egy fuldokló kisfiút megmentett, akinek halszálka akadt a torkán. Így lett Szent Balázs a torok védelmezője: hozzá fordulnak segítségért a torokbetegségekben szenvedők, de ő a kikiáltók és énekesek védőszentje is. A halszálka egyben a böjtre is utal, hiszen a hal tipikus böjti étel, és a böjt legkorábbi lehetséges napja éppen Balázs napjára esik. Érdemes elgondolkodni azon is, hogy a termény- vagy bőségvarázslási szokásokat miért éppen a böjt legkorábbi lehetséges napjára időzítették.

Fotó; JanBaby

Szent Balázs püspök vértanú is, a keresztényüldözés során különös kegyetlenséggel végezték ki. Először egy kender vagy len kifésülésére szolgáló vasfésűvel kínozták, majd vízbe fojtották. A legenda szerint hallgattak rá az állatok, és bujdosása során a barlangját medvék és oroszlánok őrizték. Amikor végül a rómaiak rátaláltak, mégsem védték meg a püspököt, mivel ő megtiltotta az állatoknak, hogy harcoljanak. Ma hányan döntenénk így? Ha rendelkezésünkre állna egy erős csapat, akik megvédhetnek minket ellenségeinktől, hányan vállalnánk inkább a kínhalált a harc helyett?

Szeretettel,

Anita

Te is unod, hogy mindenki sajnálkozva néz rád, mert nincs pasid?

Eleged van abból, hogy a barátnőid folyton megpróbálnak összehozni valakivel?

Akkor biztos örülsz majd ennek a szuper, felemelő szingli e-booknak!