Hazugságok hálójában – nő, aki szeret szenvedni

Hazugságok hálójában – nő, aki szeret szenvedni

Amikor egy nőben tudatosul, hogy bántalmazó kapcsolatban él, akkor komoly döntést kell meghoznia: megy, vagy marad. Sokakban nagyon egyértelmű és kategorikus a válasz erre – egészen addig, míg ők maguk nem szembesülnek ugyanezzel a kérdéssel. Mert akkor már korántsem annyira fekete-fehér a kép, sok szempont árnyalja, és ami a legfőbb, addigra már nem igazán bízik magában. És elköteleződött, legalább lélekben. Megfogadta, hogy kitart a társa mellett jóban-rosszban. Na de ugyan mi vár rá, ha marad?

A tündérmesékben mindig megjelenik a hős lovag, aki megmenti a szenvedő királylányt és kiszabadítja a gonosz zsarnok fogságából. De mi nem a tündérmesék világát éljük. Az alap társadalmi elvárás az, hogy maradjon, tűrje a kegyetlenkedést, hiszen ezt akarta, senki nem kényszerítette bele ebbe a kapcsolatba, most viselje a következményeket. De meg is vetik, mert van annyira balga, hogy marad, tehát ne panaszkodjon, ne sírjon, úgy kell neki, miért nem lép ki a kapcsolatból – és ha nem lép ki, akkor annyira szörnyű mégsem lehet, tehát jobb, ha csöndben marad. Így aztán csöndben is marad. Próbál alkalmazkodni a helyzethez, megfelelni az elvárásoknak, és igyekszik minél kevesebb vizet zavarni.

Néha-néha próbál az erre szakosodott szerveknél segítséget kérni, ha magának nem is, de legalább a gyerekeknek. Kér, de nem kap. Közlik vele, hogy joga van, de érvényesíteni nem tudja, mert a másik fél semmire sem kötelezhető, rajta semmit nem lehet számonkérni. Legfeljebb jótanáccsal látják el: igyekezzen kerülni a konfliktust, ne menjen bele a vitákba. És különben is, felnőtt emberek, oldják meg maguk között. A rokonok, barátok elfordulnak, mert nem értik, miért annyira vak, hogy nem látja: rég ott kellett volna hagynia. De hozzájuk ne menjen, őket ne rángassa bele a magánügyeibe, nekik ahhoz semmi közük!

Fotó: Engin_Akyurt

A bántalmazott nő, ha benne marad a kapcsolatban, fokozatosan teljesen elszigetelődik mindenkitől, magára marad, és csak megvetéssel, ítélkezéssel találkozik. Megveti a párja, megvetik a gyerekek – egyrészt, mert azt a mintát látják, hogy anyával így kell viselkedni, másrészt meg amiért képtelen kiállni magáért –, és megvetik az ismerősök. Segítségre senkitől nem számíthat. Van néhány sikertörténet, ami azt sugallja, hogy egy ilyen kapcsolatban is lehet erősödni, fejlődni, amit aztán felfújnak, és mindenkinek az arcába tolnak, hogy lám, így kellene neked is. De arról, hogy 99%-ban tragédia az ilyen maradás vége, arról mélyen hallgatnak.

Marad, kitart a kapcsolatban, míg a halál el nem választja őket. Általában az ő halála. Ami általában nem szép. Magányosan, megtörten, megvetetten hal meg, és nem ritkán pont a meg nem fékezett erőszak áldozataként…

Ha segítséget szeretnél kérni ITT megtalálsz.

Szeretettel,

Anita

Kilépni vagy bennmaradni?

Kilépni vagy bennmaradni?

Akit nem érint, kapásból rávágja, hogy „Naná, hogy kilépni! Ha meg nem lép, ne nyafogjon, úgy kell neki, megérdemli a sorsát!” Sokszor még az is így reagál, aki benne van, miközben bőszen bizonygatja magának, hogy őt nem érinti a kérdés. Az ő kapcsolata rendben van, csak… A gond csak az, hogy ott a „csak”. Ez mindig egy figyelmeztető jel, hogy érdemes lenne kicsit jobban megvizsgálni, mennyire egészséges egy ilyen kapcsolat.

Mire az ember lánya a „csak”-tól eljut addig, hogy ki merje mondani legalább magában, magának, hogy bizony-bizony az ő kapcsolata ártalmas, destruktív, addig évek, akár évtizedek is eltelhetnek. És itt még mindig nem jutott el oda, hogy kimondja: bántalmazás. Érzelmi, gazdasági, fizikai, szexuális, vagy ezek bármilyen kombinációja. És mi történik, ha évekig, évtizedekig van benne egy destruktív, romboló, mérgező – vagyis bántalmazó kapcsolatban? Mire észbe kap, már csak árnyéka önmagának, oda az önbecsülése, önértékelése, fél, retteg, tejesen elbizonytalanodott magában. És ezen a ponton kell meghoznia a döntést: marad, vagy kilép. És mi játszódik le egy teljesen elbizonytalanodott, önértékelésétől megfosztott nőben, miközben a meghozandó döntésen gondolkodik?

Fotó: KateCox

„Menjek, vagy maradjak? Igaz, pokol az életünk, de amúgy rendes ember, és különben is, a gyerekeknek apa kell, nem boríthatom fel a családot csak azért, mert önző vagyok és magamra gondolok! De ha maradok, akkor milyen mintát is mutatok a lányomnak? Ilyen életet, párkapcsolatot szánok neki is? És a fiam? Azt akarom, hogy ő is ezt a viselkedést tanulja el? Na de ha kilépek, hogy fogunk megélni? Új otthon, a pereskedés, és mindezt egyedül… Bevállaljam az én koromban? Kezdjek mindent előröl a nulláról? De hát honnan lenne nekem erre erőm, ugyan ki segítene nekem, kire számíthatnék? És mi a garancia, hogy találok majd jobbat? Na de mi lesz velem, ha maradok? Hova fog romolni ez még? És mi lesz velem, ha kilépek, és tejesen magamra maradok?”

Érzi, hogy nem jó, de már nem bízik a saját erejében – így hát abban reménykedik, hogy a párja majd csak egyszer észreveszi, hogy ez már sok, és abbahagyja. De nem fogja. Hogy végül a mérleg merre billen, sokszor egy-egy tragikus esemény dönti el; gyakran életveszélyes helyzet kell hozzá, hogy kizökkentse a nőt dilemmából. Mert ahol a gyerekek vagy a saját élete veszélyben van, ott mégsem maradhat! Vagy igen?

Szeretettel:

Anita