Az életünk arról szól, hogy egyik végletből a másikba esünk, hogy aztán végre megtaláljuk az arany középutat. Számomra a szingli lét is egy ilyen történet volt. Az elején kifejezetten utáltam egyedülállónak lenni. Úgy éreztem tőle, hogy ez is csak azt fémjelzi, hogy mennyire nem kellek senkinek. Gúnyolódásnak éltem meg minden szerelmespárt, aki épp szembe mert jönni velem az utcán. Mintha magamtól nem tudnám, mi az, ami nekem nincs, nekik pedig megvan!

Készpénznek vettem, hogy csak azért mert a külvilág felé eljátsszák a szerepüket, hogy milyen boldogok együtt, az tényleg úgy van akkor is, amikor hazamennek és két külön életet élnek, egymástól teljesen függetlenül. Azt kívántam bár nekem is lenne az, ami nekik már megvan!

Fotó: geralt

Őrülten vágytam arra, hogy végre nekem is legyen egy párom, akit nekem teremtettek és akinek engem teremtettek. És minden nappal, minden eltelt héttel, hónappal és évvel, egyre szomorúbb lettem. Még mindig nem volt senkim, még mindig ugyanott vagyok, ahol a part szakad!

Úgy éreztem, én mindent megteszek annak érdekében, hogy végre bevonzzam az életembe a nagy szerelmet! Nem értettem és fogalmam se volt, vajon mit csinálok rosszul? Nem szerettem egyedül lenni, mert magányosnak éreztem magamat és elhagyatottnak.

Nem volt kihez hazamenni, nem volt kihez hozzábújni és nem volt kitől vigasztaló csókot kérni, hogy enyhítsem a bennem levő ürességet. És ez minden nappal csak rosszabb lett. Persze voltak jobb napjaim, amikor kevesebbet gondoltam erre az egészre, de összességében ilyenből kevés akadt.

Meg kellett értenem, hogy kívülről senki nem fogja tudni ezt megoldani, mert egyedül az én dolgom, hogy a saját érzelmeim felett kiigazodjak és átalakítsam azokat. Mert képes vagyok rá.

Azért utálunk szinglinek lenni, mert valójában nem merünk egyedül lenni saját magunkkal. A saját gondolatainkkal, érzelmeinkkel és bánatunkkal. Nem szeretünk saját magunk társasága lenni, talán azért, mert nem szeretjük magunkat, nem fogadjuk el azt, akik vagyunk, vagy azért, mert már marhára unjuk a saját gondolatainkat. Nem tudunk magunkkal mit kezdeni. Elgondolkoztál már valaha azon, ha ez tényleg így van, vajon mi a fenét gondolhatsz, amit ennyire nem akarsz hallani?

Fotó; Free-Photos

Ne félj a saját gondolatid súlyától, helyette inkább tanuld meg értelmezni és kiismerni saját magadat.

Azért vagy magányos, mert fogalmad sincs, mire van igazából szükséged.

Ha tudnád, nem éreznéd magad egyedül. A válasz erre a kérdésre sose az lesz, hogy azért vagyok magányos, mert nincsen párom. Mert nincs az életemben ez vagy az. Azért vagy magányos, mert te nem vagy a saját életedben. Te vagy az, aki nem érti, hogy a lelkének szeretetre van szüksége, de nem másoktól, hanem saját magadtól! Te beleszeretnél saját magadba? Ha a válasz továbbra is: nem, ajánlom ezen sürgősen kezdj el gondolkodni. Miért nem? Ha ez után a kérdés után megint arra jutsz, hogy a külsőd a probléma, akkor ismét zsákutcában vagy. Ez csak egy kifogás, egy pajzs ha úgy tetszik, amit magad elé tartasz minden alkalommal, amikor felteszed magadnak ezt a kérdést azért, hogy ne keljen szembenézned a valódi problémáddal.

Szinglinek lenni, az nem erről szól. Az nem egy katasztrófa és nem is egy életre szóló, részeges, csajos buli.

Mindkét eset a kompenzálásról szól, csak ismét a két végénél fogva meg a dolgot. Az egyikkel és a másikkal is taszítom a párkapcsolatot. A féktelen bulizás és a partnerek folyamatos váltása is ugyanerre a problémára utal, csak a megélésben van változás. Azok, akik így próbálnak meg kibékülni az egyedülléttel, bizonyítani szeretnék saját maguknak, hogy igenis elég jók ahhoz, hogy bárkit megkaphassanak. Hogy egyáltalán elég jók ahhoz, hogy kelljenek. Mert szintén nem bíznak saját magukban, nincs önbizalmuk és alulértékelik saját magukat. Azt várják, hogy mások hódolása megadja nekik azt a szeretetet, amire vágynak. Másoktól várják a megerősítéseket, ahelyett, hogy mernék megismerni saját magukat, nem csak felületesen, hanem minden szinten. Kontroll alatt tartják a kapcsolatokat, mert így biztosak lehetnek benne, hogy nem fogja elhagyni őket senki. Vagy éppenséggel kapcsolatfüggők, de nem teszik bele magukat a kapcsolatba pontosan azért, hogy ne sérüljenek.

Pedig szinglinek lenni, az olyan mintha megépítenéd a házad alapját. Ha már csak annyit teszel, hogy hajlandó vagy értékelni saját magadat, már azzal leraktad az alapot. Arra fog ráépülni az önelfogadás, az önszeretet, hit, bizalom, magabiztosság. Ezek lépcsők, amiket nem tudsz egyszerűen csak átugrani. Mert a következő emeletre se fogsz tudni úgy feljutni, hogy közben ne keljen felmásznod az oda vezető lépcsőfokokon.

A szingliség fog neked olyan körülményeket teremteni, ami tökéletesen lehetővé teszi saját magad megismerését.

Fotó: TheVirtualDenise

Kapcsolatban lenni valakivel, az könnyű, hiszen nem tekintünk rá olyan nagy dologként. Nem is feltétlen azért vagyunk benne, mert a másikkal képzeljük el az életünket, vagy mert annyira mélyen szeretjük őt. Az ezután következő szingliség az a stáció, ahol nagy valószínűséggel teherként éljük meg magát az egyedüllétet, az a rész, ahol utáljuk, hogy egyedül vagyunk és mindent nagyon egyféleképpen látunk. Emberként és érzelmileg beleragadva a korábbi és a mostani életünk eseményeibe, érzelmi karmakerekébe. De ezek az önismeret tökéletes kezdőlökései. Mert mindegy ez a két stáció hogyan váltja egymást és hányszor, ebből a kettőből lesz egyszer és mindenkorra végül eleged. Ez lesz elég fárasztó és elég rossz ahhoz, hogy ki akarj szállni belőle. Elkezded leszűrni a lényeget, azokat a felismeréseket a saját reakcióid felett, amikre sikerült rálátnod a tapasztalások következtében.

Így fogsz eljutni ahhoz a szingliséghez, ami már emel és ami végső soron el fog vinni téged a párkapcsolatig. Ebben a szingliségben fogod magad ténylegesen megismerni, hogy ki is vagy valójában, mi mindennel van megoldandó problémád, mi az ami már megy, mit kell még gyakorolnod, hogy igazi szeretésben legyél saját magaddal. Önbizalmad lesz a saját szavaidban, tetteidben és egyáltalán abban, aki te magad vagy. Ez a fajta önbizalom nem bántó, mert olyan mélységes ősbizalomból táplálkozik, amit már nem kell nagy hangon hirdetni a külvilág felé. Ez lesz az a pont, ahol már nem fogsz várni mások megerősítésére, mert tökéletesen tisztában leszel a saját képességeiddel és a saját teljesítményeddel. Kiegyensúlyozottá válsz és a szingli létet is a maga teljes örömében fogod tudni megélni. Ami addig fájdalmas egyedüllét volt, az most átalakul én idővé, amikor csak saját magaddal törődsz és élvezni is fogod a csendet a saját gondolataiddal. Ez persze nem azt fogja jelenteni, hogy egyáltalán nem szeretnél egy társat, hanem azt, hogy nem fog bántani, hogy pillanatnyilag nincs. Mert nem lesz baj azzal, ha nincs, hiszen ez az állapot ugyanolyan kielégítő és örömet hozó, mint a másik. Egy teljesen új szintje ez a létezésnek, ahová olyan természetes könnyedséggel fog betoppanni a másik fél, hogy szinte észre se fogod venni, ő meg honnan pottyant hirtelen ide?

Mert a párkapcsolatban már ketten vagytok. Az, hogy kapcsolatban vagyok, jelenthet bármit és semmit. De a párkapcsolatban már benne van a két fél, egy, közös kapcsolata. És csak két kiegyensúlyozott embernek lesz harmonikus kapcsolata. Ez nem azt jelenti, hogy sose lesznek összeszólalkozások, vagy félreértések, hanem azt, hogy már kezelni tudjátok őket. Mert képesek vagytok arra, hogy mindketten felismerjétek a valós érzelmeket és őszintén tudjátok megosztani a másikkal. Erőszakmentesen, szeretettel fordulva egymás felé.

Fotó; silviarita

Mint ahogyan az életbe, úgy az egyedüllétbe se kell belepusztulni. Az egész pusztán választás kérdése. Választhatom azt, hogy inkább magamat sajnálva és a saját életemből kivonulva mosom kezeimet és közben azon panaszkodok, hogy mennyire rossz nekem! Nincs ezzel semmi probléma, ezt választani ugyanannyi jogom van, mint bármi mást! De esetleg választhatom azt is, hogy utána megyek a problémáimnak és szembenézek a félelmeimmel és azoknak a valós okával. Választhatom a boldogságot és választhatom a harmóniát. Senki kívülről nem fogja neked azt mondani, hogy márpedig te ezt nem választhatod! Egyedül te vagy az, aki befolyásolni tudod az életed alakulását! A történések felett úgy tűnhet, hogy nincs hatalmad, de a saját reakcióid felett van!

A boldogság alanyi jogon jár mindenkinek.

De a boldogságot nem úgy fogod megkapni, hogy éppen osztogatják az utcán, vagy úgy hogy belép az életedbe a hőn áhított társ.

A boldogság egy energia, ami ott örvénylik benned, mindenkiben. Neked csak annyi a dolgod, hogy meglásd az életben a szépséget, magát az életet, ami folyamatosan körülvesz.

Persze, egy szuper sportautó is nagyon boldoggá tud tenni, de még ennél is nagyobb örömet tud adni az, ha beleengeded magadat a létezésbe és az öröm energiáját a saját tested részévé teszed, nem pedig különálló anyagként kezeled.

Az energia idomul a testhez, ezáltal úgy tudod formálni, ahogyan az neked tetszik. Képes vagy arra, hogy a saját részedként kezeld. Mindenki képes rá. Azokra a dolgokra, amikről úgy gondoljuk, hogy képtelenek vagyunk, valójában tökéletesen képesek vagyunk. Kizárólag a saját elménk és hitrendszereink korlátoznak benne. Semmi több. Nincs olyan, hogy lehetetlen. Csak olyan, amiben nem merek tiszta szívvel és őszintén hinni.

Szeretettel:

Anita

Konzultálni szeretnék