Alacsony önértékelés?

Alacsony önértékelés?

Sokfelé hallunk-olvasunk az önértékelésről, lépten-nyomon az arcunkba tolják, hogy problémánk van vele, és hogy dolgoznunk kell rajta. Tudjuk, hogy alapvető fontosságú, és hogy meghatározza a sikereinket, kudarcainkat, a szerelmi életünket, a karrierünket – vagyis úgy lényegében mindent, ami számunkra fontos. Figyelmeztetnek: ha alacsony az önértékelésünk, könnyen céltáblává válunk, kihasználnak, elnyomnak. Na de mi is az az önértékelés?

Az önértékelés egyszerűen önmagunk értékelése. Nagyszerű! De ezzel még nem vagyunk sokkal előrébb. Mert milyen értékelése? Az a jótékony, elemző, minden erősséget és fejlődésre teret kínáló területet feltérképező, vagy inkább a szigorú tanárnénis, a tutit mindig megmondó, a bizonyítványt kiállító, ítélkező? Vagy ez is, az is? Építő vagy romboló? Az igazság az, hogy a gyakorlatban legtöbben arra hajlunk, hogy ha meghalljuk a szót, önértékelés, már inkább menekülőre fogjuk. Mert ahhoz szoktunk, hogy egészen kicsi korunk óta csak olyan kritikákat hallunk, ami rávilágít, hol kell még fejlődnünk, hol vagyunk még kevesek, hol nem elég az, amit tudunk. Az ilyenekkel meg már tele a padlás, köszönjük, többet nem igazán kérünk, nemhogy még mi magunk is beálljunk a kritikusok sorába! Így inkább passzoljuk az egész kényes kérdést. De azért titokban beállunk. Az összes kritikusunk, akivel valaha is találkoztunk, mind ott zsibog belülről a fejünkben.

Fotó: darksouls1

Az önértékelés kapcsán a másik bizonytalan pont, hogy mi alapján értékeljük magunkat, hiszen az értékeléshez kell valami normarendszer, amihez viszonyítunk. Mint a dolgozatoknál a helyes válaszok és a ponthatárok. Az iskolában is ezért szerettük jobban a konkrét kérdéseket, mint a kifejtősöket, mert ott jobban tudtuk, hogy mi az elvárás. Azt mondják, a jó önértékelés belülről fakad, egy stabil belső értékrend az alapja. Akinek egészséges az önértékelése, azt nem sodorják el a divatáramlatok, trendek, az hű marad önmagához, megőrzi egyéniségét. Na de a szakértők szerint mi alakítja ki az ember önértékelését? Hát… lényegében a környezete reakciói. A szülők, iskolai-óvodai társak, tanárok, sikerek és kudarcok, jutalmazás és büntetés, a beilleszkedés, az elfogadottság. Akkor most hogy is van ez? Szilárd belső értékrendszer, amit a környezet visszajelzései szabnak meg?

Az önértékelésnek van egy másik értelmezése is. Nem ítélkezek, nem méricskélek, egyszerűen csak értékelem magam. Mert értékes vagyok. Pontosabban érték vagyok. Ha értékként kezelem magam, az összes, a társadalom által pozitívnak és negatívnak bélyegzett tulajdonságommal együtt, akkor rendben van az önértékelésem.

Szeretettel,

Anita

Önértékelésem szeretném visszanyerni

Könyvélmény- Beautycrumbs tollából

Könyvélmény- Beautycrumbs tollából

Amiért elkezdtem ezt a könyvet olvasni, az az volt, hogy kicsit közelebb kerüljek Istenhez. Vagy megértsem, hogyan kapcsolódhatok hozzá, hogyan is működnek a tanításai. Ez most lehet kicsit furán hangzik, mivel nem tudjátok rólam hogy vallásos vagyok-e, hiszek-e Istenben, szoktam-e imádkozni meg ilyenek. De higgyétek el, ha elolvassátok e könyv ide vonatkozó fejezeteit (V. és VI. rész) már nem is lesz lényeges hogy igen vagy nem a válasz, hiszen olyan átfogó és mindenre kiterjedően részletes leírást kapunk a kapcsolódási pontokról és hogy miből és hogyan is épül fel a “tudatunk”, hogy mindegy minek nevezzük igazából, Istennek, Buddhának, Karmának avagy sorsnak, mind egyfelé mutatnak.

Teljes cikket ITT olvashatod 🙂

Köszönjük Anett!

Hazugságok hálójában – nő, aki szeret szenvedni

Hazugságok hálójában – nő, aki szeret szenvedni

Amikor egy nőben tudatosul, hogy bántalmazó kapcsolatban él, akkor komoly döntést kell meghoznia: megy, vagy marad. Sokakban nagyon egyértelmű és kategorikus a válasz erre – egészen addig, míg ők maguk nem szembesülnek ugyanezzel a kérdéssel. Mert akkor már korántsem annyira fekete-fehér a kép, sok szempont árnyalja, és ami a legfőbb, addigra már nem igazán bízik magában. És elköteleződött, legalább lélekben. Megfogadta, hogy kitart a társa mellett jóban-rosszban. Na de ugyan mi vár rá, ha marad?

A tündérmesékben mindig megjelenik a hős lovag, aki megmenti a szenvedő királylányt és kiszabadítja a gonosz zsarnok fogságából. De mi nem a tündérmesék világát éljük. Az alap társadalmi elvárás az, hogy maradjon, tűrje a kegyetlenkedést, hiszen ezt akarta, senki nem kényszerítette bele ebbe a kapcsolatba, most viselje a következményeket. De meg is vetik, mert van annyira balga, hogy marad, tehát ne panaszkodjon, ne sírjon, úgy kell neki, miért nem lép ki a kapcsolatból – és ha nem lép ki, akkor annyira szörnyű mégsem lehet, tehát jobb, ha csöndben marad. Így aztán csöndben is marad. Próbál alkalmazkodni a helyzethez, megfelelni az elvárásoknak, és igyekszik minél kevesebb vizet zavarni.

Néha-néha próbál az erre szakosodott szerveknél segítséget kérni, ha magának nem is, de legalább a gyerekeknek. Kér, de nem kap. Közlik vele, hogy joga van, de érvényesíteni nem tudja, mert a másik fél semmire sem kötelezhető, rajta semmit nem lehet számonkérni. Legfeljebb jótanáccsal látják el: igyekezzen kerülni a konfliktust, ne menjen bele a vitákba. És különben is, felnőtt emberek, oldják meg maguk között. A rokonok, barátok elfordulnak, mert nem értik, miért annyira vak, hogy nem látja: rég ott kellett volna hagynia. De hozzájuk ne menjen, őket ne rángassa bele a magánügyeibe, nekik ahhoz semmi közük!

Fotó: Engin_Akyurt

A bántalmazott nő, ha benne marad a kapcsolatban, fokozatosan teljesen elszigetelődik mindenkitől, magára marad, és csak megvetéssel, ítélkezéssel találkozik. Megveti a párja, megvetik a gyerekek – egyrészt, mert azt a mintát látják, hogy anyával így kell viselkedni, másrészt meg amiért képtelen kiállni magáért –, és megvetik az ismerősök. Segítségre senkitől nem számíthat. Van néhány sikertörténet, ami azt sugallja, hogy egy ilyen kapcsolatban is lehet erősödni, fejlődni, amit aztán felfújnak, és mindenkinek az arcába tolnak, hogy lám, így kellene neked is. De arról, hogy 99%-ban tragédia az ilyen maradás vége, arról mélyen hallgatnak.

Marad, kitart a kapcsolatban, míg a halál el nem választja őket. Általában az ő halála. Ami általában nem szép. Magányosan, megtörten, megvetetten hal meg, és nem ritkán pont a meg nem fékezett erőszak áldozataként…

Ha segítséget szeretnél kérni ITT megtalálsz.

Szeretettel,

Anita

Ez egy olyan könyv, amit nem tudsz CSAK egyszer elolvasni – Czakó Kriszti

Ez egy olyan könyv, amit nem tudsz CSAK egyszer elolvasni – Czakó Kriszti

Ha a legtöbbet szeretnéd kihozni belőle, amire hivatott is, akkor érdemes már az elején egy vastag kihuzóval nekilátni, vagy ami még jobb egy kis jegyzetfüzetkébe kipingálni a kedvenc részeidet. Én második neki futásra biztos, hogy így teszek tekintve, hogy olyan maga az olvasmány, mint az önfejlesztés nagy közös magja.

Velős, tartalmas, sűrű és egy magyar pár írta ami miatt szintén elnyerte a tetszésem, mert igazi “magyar problémákra” is rávilágítanak és nagyon bele tudtam magam élni egy-egy ilyen helyzetbe. Nem egy sablonra épülő “boldogság recept” könyv, inkább valami olyasmi ami már tesztelt és tapasztalat is áll a háttérben.

Az eredeti cikket a franciapiritos.blog– on találod!

IDE KATTINTVA TUDOD A LEGKÖNNYEBBEN MEGRENDELNI!

Köszönjük Kriszti az építő véleményed.

Szeretettel,

Anita

Kilépni vagy bennmaradni?

Kilépni vagy bennmaradni?

Akit nem érint, kapásból rávágja, hogy „Naná, hogy kilépni! Ha meg nem lép, ne nyafogjon, úgy kell neki, megérdemli a sorsát!” Sokszor még az is így reagál, aki benne van, miközben bőszen bizonygatja magának, hogy őt nem érinti a kérdés. Az ő kapcsolata rendben van, csak… A gond csak az, hogy ott a „csak”. Ez mindig egy figyelmeztető jel, hogy érdemes lenne kicsit jobban megvizsgálni, mennyire egészséges egy ilyen kapcsolat.

Mire az ember lánya a „csak”-tól eljut addig, hogy ki merje mondani legalább magában, magának, hogy bizony-bizony az ő kapcsolata ártalmas, destruktív, addig évek, akár évtizedek is eltelhetnek. És itt még mindig nem jutott el oda, hogy kimondja: bántalmazás. Érzelmi, gazdasági, fizikai, szexuális, vagy ezek bármilyen kombinációja. És mi történik, ha évekig, évtizedekig van benne egy destruktív, romboló, mérgező – vagyis bántalmazó kapcsolatban? Mire észbe kap, már csak árnyéka önmagának, oda az önbecsülése, önértékelése, fél, retteg, tejesen elbizonytalanodott magában. És ezen a ponton kell meghoznia a döntést: marad, vagy kilép. És mi játszódik le egy teljesen elbizonytalanodott, önértékelésétől megfosztott nőben, miközben a meghozandó döntésen gondolkodik?

Fotó: KateCox

„Menjek, vagy maradjak? Igaz, pokol az életünk, de amúgy rendes ember, és különben is, a gyerekeknek apa kell, nem boríthatom fel a családot csak azért, mert önző vagyok és magamra gondolok! De ha maradok, akkor milyen mintát is mutatok a lányomnak? Ilyen életet, párkapcsolatot szánok neki is? És a fiam? Azt akarom, hogy ő is ezt a viselkedést tanulja el? Na de ha kilépek, hogy fogunk megélni? Új otthon, a pereskedés, és mindezt egyedül… Bevállaljam az én koromban? Kezdjek mindent előröl a nulláról? De hát honnan lenne nekem erre erőm, ugyan ki segítene nekem, kire számíthatnék? És mi a garancia, hogy találok majd jobbat? Na de mi lesz velem, ha maradok? Hova fog romolni ez még? És mi lesz velem, ha kilépek, és tejesen magamra maradok?”

Érzi, hogy nem jó, de már nem bízik a saját erejében – így hát abban reménykedik, hogy a párja majd csak egyszer észreveszi, hogy ez már sok, és abbahagyja. De nem fogja. Hogy végül a mérleg merre billen, sokszor egy-egy tragikus esemény dönti el; gyakran életveszélyes helyzet kell hozzá, hogy kizökkentse a nőt dilemmából. Mert ahol a gyerekek vagy a saját élete veszélyben van, ott mégsem maradhat! Vagy igen?

Szeretettel:

Anita

Beauty & Glamour Blog értékelte könyvünket

Beauty & Glamour Blog értékelte könyvünket

Újabb önfejlesztő könyv debütált március végén, amit a szerzőknek Csáti Tamásnak és Hidvégi Anitának köszönhetően volt szerencsém az elsők között elolvasni. Már a tartalom ismertető is beszédes, rögtön képet kapunk arról, hogy miről is fog szólni a könyv, nem üres marketingfogásról van szó, amivel sokan csak elhúzzák a mézesmadzagot.

Olyan, a legtöbb embert foglalkoztató kérdésköröket jár be, mint hogy hogyan érjünk el a céljaink, mit tegyünk, ha magunk sem tudjuk mi a célunk, mivel foglalkozzunk, mi a siker titka és az élet értelme.

Fotó: Szabó Barbara ( Beauty & Glamour blog )

A könyv két hétköznapi ember által íródott, ezért a hangnem és a stílus is sokkal személyesebb, emberközelibb, nincsenek benne száraz, tudományos hátterek. Hétköznapi példákkal, személyes tapasztalatokkal támaszt alá.Nekem emiatt kifejezetten jól esett olvasni, hiszen én tipikusan olyan vagyok, aki nem szereti a száraz, unalmas könyveket, a mesélősebb, gyakorlatias és valóságos, személyes történeteket annál inkább.

Ami nagyon szimpatikus volt nekem, hogy minden fejezet egy apró, de annál ütősebb idézettel indít, amik már önmagukban elgondolkodtatóak. Ezen kívül pedig magában a könyvben is több olyan gondolat van, amit kiírnék magamnak, hogy aztán újra és újra eszembe juttassam, mert nagyon gondolatébresztőek.

Úgy álltam a könyvhöz, hogy kíváncsi voltam az írók személyes véleményére a felvetett kérdésekkel kapcsolatban, amiket természetesen mindenki máshogy lát, máshogy él meg és másképp gondol, ettől függetlenül én szeretem bizonyos témákban mások véleményét és látásmódját is meghallgatni. Nekem az picit zavaró volt olvasás közben, hogy sosem tudtam, hogy épp Anita vagy Tamás gondolatait olvasom.

 

Tovább a teljes cikkhez
Köszönjük  Beauty & Glamour blog az értékelést.