Hidvégi Anita – Stresszoldó meditáció

Ha úgy érzed most szakad be a hátad a feszültségtől, mert felidegesített,

Ha úgy érzed ma nem megy semmi, mert fáj a fejed,

Ha úgy érzed elég volt itt szakadt el a cérna,

Ha úgy érzed, csak lazítani szeretnél,

Kapcsold be a stresszoldó meditációt és dőlj hátra a fotelben!

Használj fülhallgatót.

 

By,

Anita

 

Ismered valódi Énedet?

Ismered valódi Énedet?

A megfelelő önértékelés alapfeltétele az önismeret

Az önértékelés akármelyik értelmezését is nézzük, egy biztos: ahhoz, hogy értékelni tudjam magam, elengedhetetlen, hogy ismerjem, amit értékelek, vagyis önmagamat. Ez már egy kicsit messzebbre vezet, érzékenyebb, gyakran fájdalmasabb területekre. Mert nem lehet egy legyintéssel elintézni, hogy „na jó, fogjuk rá, hogy ismerem magam”, hanem oda kell nézni. Figyelni. Meglátni azt is, amit nem akarunk. Elfogadni azt, amitől menekülnénk. És ez az a pont, ahol általában feladjuk. Mert nehéz és fáj.

(tovább…)

Értékesnek tartod magad?

Értékesnek tartod magad?

Önértékelés, önbizalom, önbecsülés

Ez a három fogalom egymástól elválaszthatatlan; ha az egyik területen probléma van, akkor biztosan gond van a másik kettővel is. A jelentéseik gyakran össze is keverednek: az önbecsülés az önértékeléssel, az önbizalom az önbecsüléssel, és ha valaki túl nagyra értékeli magát, arra azt mondjuk, nagy az önbizalma. De ha már a meghatározásokkal is probléma van, ha nem tudjuk, egy-egy fogalom mit is takar pontosan, mit is kellene rajta értenünk, akkor hogyan tudnánk objektív módon ellenőrizni, hogy mennyire felelünk meg a kritériumainak? Hát… leginkább semennyire.

Az önbizalom, önértékelés, önbecsülés nem tudományos precizitással, pontos definícióval meghatározott fogalmak, teljesen szubjektív, hogy milyen tartalmat tulajdonítunk nekik – így aztán az is, hogy hogyan érezzük, mennyire teszünk eleget a saját definícióink feltételeinek.

És ezt nehéz elfogadni. Elszoktunk a belső munkától, így aztán külső, objektív teszteket keresünk, amik lézerpontossággal rávilágítanak, mit kell tenni. Kívül keresgélünk – és ahogy lenni szokott, ha van kereslet, megjelenik a kínálat is.

Azt, hogy milyen az önbizalmunk, önbecsülésünk, önértékelésünk, leginkább a külső visszajelzések, a körülményeink, a környezetünkben lévők véleménye, felénk való viszonyulása határozza meg. Ritka az, aki negatív környezeti visszajelzések hatására sem bizonytalanodik el saját magában, és meg tudja őrizni magabiztosságát – és ha elbizonytalanodunk, külső kapaszkodókat keresünk. Egyre élesebben figyeljük a visszajelzéseket, és ha azok negatívak, a bizonytalanságot erősítik bennünk. Vagyis minél negatívabb a környezetünk felénk, annál jobban elbizonytalanodunk, és annál jobban támaszkodunk a környezetünk visszajelzéseire. Kialakul egy ördögi kör, amiből csak egyféleképpen lehet kijutni: ha elkezdünk más forrásra támaszkodni. Saját magunkra. Elkezdünk befelé figyelni, megismerni magunkat, felfedezni saját értékeinket. És hogy ez hova vezet?

Ha értékesnek tartom magam, akkor meg is becsülöm magamat. Ha becsülöm magam, akkor értékelem is.

Amit értékelek és megbecsülök, azt igyekszem minél jobban megismerni – és ha megismertem, akkor tudom, mire számíthatok, így aztán bízom is magamban. Az egésznek a sarokköve az, hogy mennyire ismerem magam.

Szeretettel,

Anita

Jelentkezem konzultációra

 

Alacsony önértékelés?

Alacsony önértékelés?

Sokfelé hallunk-olvasunk az önértékelésről, lépten-nyomon az arcunkba tolják, hogy problémánk van vele, és hogy dolgoznunk kell rajta. Tudjuk, hogy alapvető fontosságú, és hogy meghatározza a sikereinket, kudarcainkat, a szerelmi életünket, a karrierünket – vagyis úgy lényegében mindent, ami számunkra fontos. Figyelmeztetnek: ha alacsony az önértékelésünk, könnyen céltáblává válunk, kihasználnak, elnyomnak. Na de mi is az az önértékelés?

Az önértékelés egyszerűen önmagunk értékelése. Nagyszerű! De ezzel még nem vagyunk sokkal előrébb. Mert milyen értékelése? Az a jótékony, elemző, minden erősséget és fejlődésre teret kínáló területet feltérképező, vagy inkább a szigorú tanárnénis, a tutit mindig megmondó, a bizonyítványt kiállító, ítélkező? Vagy ez is, az is? Építő vagy romboló? Az igazság az, hogy a gyakorlatban legtöbben arra hajlunk, hogy ha meghalljuk a szót, önértékelés, már inkább menekülőre fogjuk. Mert ahhoz szoktunk, hogy egészen kicsi korunk óta csak olyan kritikákat hallunk, ami rávilágít, hol kell még fejlődnünk, hol vagyunk még kevesek, hol nem elég az, amit tudunk. Az ilyenekkel meg már tele a padlás, köszönjük, többet nem igazán kérünk, nemhogy még mi magunk is beálljunk a kritikusok sorába! Így inkább passzoljuk az egész kényes kérdést. De azért titokban beállunk. Az összes kritikusunk, akivel valaha is találkoztunk, mind ott zsibog belülről a fejünkben.

Fotó: darksouls1

Az önértékelés kapcsán a másik bizonytalan pont, hogy mi alapján értékeljük magunkat, hiszen az értékeléshez kell valami normarendszer, amihez viszonyítunk. Mint a dolgozatoknál a helyes válaszok és a ponthatárok. Az iskolában is ezért szerettük jobban a konkrét kérdéseket, mint a kifejtősöket, mert ott jobban tudtuk, hogy mi az elvárás. Azt mondják, a jó önértékelés belülről fakad, egy stabil belső értékrend az alapja. Akinek egészséges az önértékelése, azt nem sodorják el a divatáramlatok, trendek, az hű marad önmagához, megőrzi egyéniségét. Na de a szakértők szerint mi alakítja ki az ember önértékelését? Hát… lényegében a környezete reakciói. A szülők, iskolai-óvodai társak, tanárok, sikerek és kudarcok, jutalmazás és büntetés, a beilleszkedés, az elfogadottság. Akkor most hogy is van ez? Szilárd belső értékrendszer, amit a környezet visszajelzései szabnak meg?

Az önértékelésnek van egy másik értelmezése is. Nem ítélkezek, nem méricskélek, egyszerűen csak értékelem magam. Mert értékes vagyok. Pontosabban érték vagyok. Ha értékként kezelem magam, az összes, a társadalom által pozitívnak és negatívnak bélyegzett tulajdonságommal együtt, akkor rendben van az önértékelésem.

Szeretettel,

Anita

Önértékelésem szeretném visszanyerni